Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: Törnek előre az oroszok, több ezer észak-koreai katonát is bevetnek 

Hírek2024. nov. 3.MTI, Növekedés.hu

Mintegy nyolcezer észak-koreai katona áll az ukrán határnál, néhány napon belül be is vethetik őket - közölte a Pentagon. Rengeteg az ukránok vesztesége, az orosz hadsereg ma is sokat nyomult előre Ukrajna területén.

Több videófelvételen is láthatóak észak-koreai katonák Oroszország területén, az amerikai hadügyminisztérium jelzése szerint nyolc ezer katona napokon belül ukrán földön harcolhat.

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban fekvő Visnyeve települést - jelentette be vasárnap a moszkvai védelmi minisztérium.

A TASZSZ állami hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Visnyeve bevétele lépést jelent Pokrovszk (orosz nevén: Krasznoarmejszk) város bekerítése felé.Szombaton az ugyancsak donyecki Kurahivka és a Harkiv megyei Persotravneve orosz ellenőrzés alá kerüléséről hangzott el hivatalos bejelentés. A TASZSZ, ugyancsak a hadseregre hivatkozva azt jelentette, hogy a Liman irányában fekvő, donyecki Terni községben körülzárták ukrán katonák egy csoportját.

A vasárnapi orosz hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül hármon előrenyomult, és Ukrajnában húsz, a kurszki régióban pedig három ellentámadást vert vissza.

A moszkvai összegzés szerint a "különleges hadművelet" övezetében több mint 1700, Kurszk irányában pedig több mint 150 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Ukrán veszteségek

A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap folyamán Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint egy páncélos technikát szállító vasúti szerelvényt, több, az ukrán hadsereg ellátását szolgáló energetikai és drónösszeszerelő létesítményt, hat lőszerraktárt, két harckocsit és hat egyéb páncélozott harcjárművet, egy nyugati gyártmányú, 155 milliméteres önjáró és ugyancsak egy vontatott tarackot, négy ATACMS műveleti-harcászati rakétát, egy HIMARS-rakétát, továbbá 47 repülőgéptípusú drónt.

Kurszk irányában az orosz hadijelentés szerint az ukrán fél egyebek mellett egy gyalogsági harcjárművet veszített.

Moszkva szerint a régióba augusztus 6-án betörő ukrán erők több mint 29 250 embert, 180 harckocsit, 102 gyalogsági harcjárművet, 106 páncélozott személyszállító járművet, 1063 páncélozott harcjárművet, 785 gépkocsit, 255 tüzérségi löveget és 40 sorozatvetőt veszítettek, köztük 11 amerikai gyártmányú HIMARS és hat MRLS-típusút.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást.

A Belgorod megyei Kiszeljovban egy férfi életét vesztette, az ugyanebben a régióban fekvő Oktyabrszkij faluban négy, a Kurszk megyei Belaja községben és a donyecki Horlivkában pedig három-három civil megsebesült.

Csecsen szál

Ramzan Kadirov, a Csecsen Köztársaság vezetője szombaton visszavonta a Csecsenföldön felállított Ahmat különleges egység harcosainak korábban adott parancsát, hogy ne ejtsenek ukrán hadifoglyot. Kadirov a Telegram-csatornáján azt írta, hogy az elmúlt napokban több mint kétezer levelet kapott olyan ukrajnai nőktől, akiknek szeretteit mozgósították, és olyan férfiaktól, akik akaratuk ellenére kerültek a frontvonalba. A levélírók, mint állította, mindannyian a parancs visszavonását kérték tőle.

A csecsen vezető azt követően adta ki ezt a parancsot, hogy kedden egy ukrán drón támadta meg az orosz különleges erők gudermeszi egyetemét, amelynek kigyulladt egy használaton kívülinek mondott épülete. Másnap az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy Kijevben csapás érte az ukrán fegyveres erők vezérkarának pilóta drónirányító központját.

A hétvégén közölték Moszkvában, hogy az orosz hadsereg október 27-én Donyeckbe evakuálta a harci övezetből Daniel Martindale amerikai állampolgárt, aki a frontvonal másik oldalán két éven át hírszerzési adatokat gyűjtött és továbbított az orosz hadvezetés számára.

A Martindaletől kapott információk alapján az orosz fél többször is csapást mért az ukrán infrastruktúrára, hadfelszerelésre és személyi állományra.

Az amerikai az RT televíziónak vasárnap elmondta, hogy az ukrán illetékes szervek, talán az útlevelének köszönhetően, egyszer sem ellenőrizték a telefonját.