Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Határon átívelő program keretében már felnőtteket is oktat az OTP Fáy András Alapítvány

Hírek2019. máj. 15.Növekedés.hu

Magyar-szlovák, határon átívelő program keretében felelős szülőket és pedagógusokat képeznek az OTP Fáy András Alapítvány, illetve szlovákiai partnerszervezete, az OTP Ready Alapítvány szakemberei. A hagyományos módszerekkel szakító, élményalapú képzések célja a pénzügyi tudatosság fejlesztése felnőttek körében.

Egyedi módszertan

Az OTP Fáy András Alapítvány 2012 óta folytat egyedi, élményalapú módszertanra építő pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási képzéseket iskolás korú gyerekek számára. Idén márciustól - a szlovákiai OTP Ready Alapítvánnyal közösen megvalósított program keretében - pedig már felelős szülőknek és pedagógusoknak is gyökeresen újszerű formában és tartalommal tartanak ingyenes tréningeket a két szervezet szakemberei.

„Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program” keretében 2017 óta működünk együtt a szlovákiai OTP Ready Alapítvánnyal. Szlovákiában és Magyarországon is nagyon alacsony szintű a pénzügyi kultúra, a pénzügyi- és jövőtudatos tervezés, együttműködésünk erre a problémára kínál megoldást. Idén márciustól a „Pénzügyi-gazdasági oktatás határok nélkül” elnevezésű projekt keretein belül létrejött felnőttképzési tananyagok alapján elindítottuk felelős szülők és pedagógusok számára szóló felnőttképzési programunkat, amelynek keretében a projektidőszak alatt, azaz június végéig, Magyarországon 150-200 felnőtt számára tartunk tréninget négy magyarországi helyszínen: Budapesten, Nyíregyházán, Mezőkövesden és Csömörön” – fogalmazott Gróf Henrik Balázs, az OTP Fáy András Alapítvány oktatás-szakmai igazgatója.

Az OTP Fáy András Alapítvány idén tavasszal az említett projekt égisze alatt több rendezvényen is jelen volt, amelyeken maga a projekt és a pénzügyi- és jövőtudatos gondolkodás minél szélesebb körben való elterjesztése volt a fókuszban. Az Alapítvány munkatársai a budapesti „Országos Táncház Találkozó és Kirakodóvásár”, illetve a „Hello, Nyíregyháza” rendezvények keretében több ezer érdeklődővel vették fel személyesen a kapcsolatot, széles körben bemutatva a projekt és a szervezet által biztosított képzési lehetőségeket, köztük a felnőttképzési programelemet is.

Sikeres nemzetközi tudástranszfer

A jövő év második felére teljesen megújuló, 2012 óta üzemelő budapesti OK Oktatási Központ mintájára 2016 óta Nyíregyházán, 2017 óta Bukarestben, illetve tavaly nyár óta a szlovákiai Nagyszombaton is, az OTP Fáy András Alapítvány által kidolgozott módszertant alkalmazva zajlanak a pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tréningek. A szintén az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében megnyitott nagyszombati centrum célja, hogy évente 5.000 szlovákiai általános- és középiskolás képzése valósuljon meg.

„Magyarországon 2012 óta immár mintegy 120 ezer iskolás korú gyermek vehetett részt élményalapú képzéseinken. Az általunk felhalmozott know-how és tapasztalat pedig már a környező országokban is egyre nagyobb sikert arat, köszönhetően annak, hogy az utóbbi néhány évben elértük azt a szintet, hogy külön figyelmet tudunk szentelni a nemzetközi tudástranszfernek” tette hozzá Gróf Henrik Balázs.