Havi bruttó 290 ezret kerestek az építőiparban tavaly

Hírek2020. aug. 7.Növekedés.hu

Tavaly a magyar építőipari termelés teljesítménye az ország GDP-növekedés egyötödét adta, az építési beruházások pedig a beruházások 58 százalékát tették ki az ITM adatai szerint. A foglalkoztatottak közel nyolc százaléka dolgozik az építőiparban.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára, Boros Anita a minisztérium közleményében kiemelte:

az építőiparban a havi bruttó átlagkereset 13 %-kal növekedett tavaly, a teljes munkaidőben alkalmazott dolgozók átlagkeresete 287 900 forint volt.

 Az államtitkár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai alapján értékelte az építőipar tavalyi teljesítményét.  Hangsúlyozta: az építőipar bruttó hozzáadott értéke a 2018. évi jelentős növekedést követően 2019-ben további 21%-kal emelkedett. Az „épületek megvalósítása” ágazat termelése 19%-kal, az építőipari termelői árak pedig átlagosan 9,7%-kal emelkedtek.

A tavaly kötött új szerződések összehasonlító áron számított értéke 11%-kal növekedett, az épületek esetében ez 22 %-ot tett ki.

Az alkalmazásban állók száma az építőiparban 2014-től folyamatosan emelkedett, 2017 óta pedig egyre több regisztrált építőipari vállalkozás alakul. A tavalyi év végén 114 500 vállalkozást tartottak nyilván az építőiparban, 12%-kal többet a 2018-as évhez viszonyítva. A minimum 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozásoknál 2019-ben a növekedés elérte a 8,1%-ot, amely 156 700 fő alkalmazásban állót jelent. A teljes munkaidőben alkalmazott dolgozók átlagkeresete 287 900 forintra növekedett.

A nemzetgazdaságban foglalkoztatottak 7,6%-a dolgozott az építőiparban, beleértve a 5 fősnél kisebb vállalkozásokat is.

A magyar nemzetgazdaság szereplőit tavaly is kiemelkedő beruházási aktivitás jellemezte, a beruházások volumene 14%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Míg a beruházási ráta 2010 és 2019 között a visegrádi országok esetében nem változott lényegesen, addig Magyarországon az évtized elején mért 20,2 %-ról 28,6%-ra emelkedett 2019 végére.

Az építési beruházások az összes beruházás több mint a felét, 58%-át tették ki tavaly. 

Az építőiparban tevékenykedő gazdasági szervezetek beruházásai 2016 óta folyamatosan bővülnek: 2019-ben 212,9 milliárd forintot fordítottak a beruházásokra az építőiparban, amely összehasonlító áron 28%-kal magasabb az előző évhez képest.

Az államtitkár kiemelte, hogy a tavalyi év során az építési, valamint a gép- és berendezés-beruházások is jelentősen növekedtek. Az építési beruházások 16%-os növekedése meghaladta a nemzetgazdasági átlagot, a gépberuházásokat pedig 11%-os bővülés jellemezte. A leginkább eredményes területek az épületekbe, és az egyéb építményekbe történő beruházások, az uniós forrásokból finanszírozott infrastrukturális fejlesztések, az állam által építtetett kulturális- és sportlétesítmények, az üzleti szféra által megvalósított irodaházak, logisztikai csarnokok, kereskedelmi egységek, valamint a háztartások lakásépítkezései voltak.