Hiánycikké vált a jó minőségű lakás az ingatlanpiacon

Hírek2018. szept. 6.Növekedés.hu

Országos átlagban több mint 20 százalékkal drágábbak a magánszemélyek által eladásra hirdetett felújított, újszerű lakások a piacon, a rosszabb állapotban lévőknél. Budapesten a felújított lakások négyzetmétere szeptember elején 657 ezer forint volt, szemben a felújítandók 545 ezer forintos átlagával. A megyeszékhelyeken 9-53 százalékos az eltérés a felújított és a felújítandó lakások négyzetméterára között. Ugyanakkor Budapest mellett szinte minden megyeszékhelyen szűkült a felújított lakások piaca, ez pedig hozzájárult azok drágulásához. Miközben a lakások iránti kereslet továbbra is erős és emelkedőn tartja az árakat, a különböző állapotú lakások ára között komoly eltérések vannak és szűkül a jó minőségű ingatlanok kínálata - derül ki az ingatlan.com legfrissebb, közel 20 ezer magánszemély által feladott hirdetés alapján vizsgálta a piacot. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta:

“A felújítottként hirdetett lakások számának csökkenése annyiban meglepő, hogy 2018 első felében a lakásépítések és lakásfelújítások terén végrehajtott beruházások az összes hazai beruházás értékének 17 százalékát tették ki. Ennek ellenére a jó állapotú és minőségű lakások továbbra is hiánycikknek számítanak a piacon, mert a legjobb minőségű ingatlanok hamar gazdára találnak.”

Állapotok és árkülönbségek

Országos átlagban a felújított és jó állapotúnak tartott lakások átlagos négyzetméterára több mint 20 százalékkal magasabb mint a felújítandó ingatlanoké. A magánszemélyek által eladásra hirdetett újszerű vagy felújított budapesti lakások átlagos négyzetméterára 657 ezer forint volt szeptember elején, ami éves szinten több mint 20 százalékos drágulás jelent. A felújítandóként eladásra kínált fővárosi lakások négyzetméterára pedig 25 százalékkal 545 ezer forintra emelkedett. A felújított budapesti lakásokért tehát több mint 20 százalékkal kérnek többet az eladók.
A fővárosihoz hasonló a helyzet a legtöbb megyeszékhelyen is: egyrészt csökkent a felújított vagy jó állapotban lévő eladásra hirdetett lakások száma és ezek átlagos négyzetméterára várostól függően 9-67 százalékkal magasabb, a rosszabb állapotú ingatlanokénál.
Debrecenben például a felújított lakások 391 ezer forintos átlagos négyzetméterára éves szinten 27 százalékos drágulást jelent és 9 százalékkal haladja meg a felújítandók átlagát. Szegeden a felújított lakások négyzetméteréért 320 ezer forintot kérnek, míg a felújításra szorulók esetében 272 ezer forintot. A székesfehérvári felújított lakásoknál az átlagos négyzetméterár 366 ezer forint, ez 18 százalékkal magasabb a felújítandó lakások átlagáránál. Balogh László elmondta, hogy a jó állapotú, felújított lakások kínálatának szűkülése az adásvételek számának növekedését is fékezheti, mert így a vevők nehezebben találhatnak az igényeiknek megfelelő ingatlant. Az ingatlan.com szakértője szerint ez viszont helyzetbe hozhatja a jó minőségű ingatlanok tulajdonosait, mert ők emiatt gyorsabban és magasabb áron tudják értékesíteni lakásukat.