Ideköltözik a Nemzetközi Úszószövetség központja - Komoly sportdiplomáciai siker

Hírek2023. júl. 25.MTI

Jóváhagyta a Nemzetközi Úszószövetség (WA) kongresszusa az elnökség egyhangú döntését a jelenleg a svájci Lausanne-ban működő szervezet székházának Budapestre költözéséről - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a japán Fukuokában a tárca közleménye szerint.

A felek aláírták a szervezet székházának Budapestre költözéséről szóló megállapodást, majd Huszain al-Muszallam elnök kitüntetést adott át Szijjártó Péternek a vizes sportok érdekében végzett munkájáért.

A miniszter a WA kongresszusán üdvözölte a döntést a szervezet budapesti költözéséről, és arról számolt be, hogy Magyarországon már most is két nemzetközi sportszövetségnek van központja, emellett tíz nemzetközi szervezetnek, amelyek közül nyolc az ENSZ-hez kötődik.

Aláhúzta: a kormányzat kész 15 éven át ingyen biztosítani a helyszínt a Nemzetközi Úszószövetségnek, emellett adókedvezményeket és mentességet nyújtanak a szervezetnek, valamint kész megkezdeni az egyeztetéseket a szükséges infrastrukturális beruházásokról.

Beszédében a tárcavezető kétségtelennek nevezte, hogy "őrült időket" él ma a világ, hatalmas változások zajlanak az emberek mindennapi életében, és kétszer is teljesen a feje tetejére állt a globális rend, új korszak van születőben.

Szavai szerint ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a jelenleg is zajló 20. vizes világbajnokságot 2021-ben kellett volna megrendezni, viszont a koronavírus-járvány miatt Japán végül azt elhalasztotta, így tavaly rendkívüli vb-re került sor, amelynek Budapest lett a házigazdája

 Ezt megelőzően a szervezet 2015-ben felkérte Magyarországot, hogy biztosítson helyszínt 2017-ben az úszó-világbajnokságnak a visszalépését bejelentő Mexikó helyett, hazánk pedig igent mondott, és két év alatt végrehajtott minden szükséges előkészületet - emlékeztetett.

"A lényeg, hogy végre itt vagyunk, túléltük a válságot, s készek vagyunk szembeszállni egy másikkal is" - fogalmazott.

Szijjártó Péter büszkeségét fejezte ki amiatt, hogy 2017 és 2022 után Magyarország 2027-ben is vizes világbajnokságot rendezhet, így tíz éven belül "mesterhármast" ér el. "Ezt örömmel tettük és tesszük, készek vagyunk bármilyen rendezvényt azonnal megtartani" - közölte.

Majd rámutatott:

hazánk kiemelt szerepet játszik a világ úszósportjában, a Nemzetközi Úszószövetség 1908-as létrehozásakor a nyolc alapító tag között volt, továbbá harminchét olimpiai aranyérmet nyert úszásban és kilenc másikat vízilabdában.

Magyarország

ma a hetedik a világbajnokságok összesített éremtábláján, a magyar sportolók már több mint száz érmet nyertek, miközben a lakosságszám tekintetében csak a 95. helyezett az ország, és ez a sikertörténet folytatódik, miután két újabb érmet sikerült szerezni a mostani versenyek során - emelte ki.

Illetve hangsúlyozta, hogy újabb rekord fog születni idén, minthogy Jakabos Zsuzsanna már a kilencedik világbajnokságán vesz részt, ami példátlan a magyar úszók között.

"Minden túlzás nélkül mondható, hogy mi, magyarok úszónemzet vagyunk, úszók nemzete vagyunk, s ugyanez igaz a vízilabdára is" - mondta, felidézve "minden idők legérzelmesebb" vízilabda-meccsét, az 1956-os olimpiai torna döntőjét Magyarország és a Szovjetunió között.