Indul az új e-kerékpáros pályázat, mutatjuk a részleteket

Hírek2021. nov. 1.MTI

November elsején, hétfőn indul az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázat 12., egyben záró fordulója - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Az ITM által vasárnap az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Schanda Tamás emlékeztetett: a kormány az elmúlt csaknem egy évben több mint 5700 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához mintegy 615 millió forinttal járult hozzá.

Az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat utolsó szakasza november 1-jén, reggel 8 órakor nyílik meg. A támogatás maximális mértéke ebben a körben is a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint.

Az ITM közleménye szerint Schanda Tamás kiemelte, hogy

a kormány által elfogadott Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv egyik fontos célja a közlekedés zöldítése.

Ennek érdekében az ITM tavaly novemberben elindította az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatot, hogy alternatívát nyújtson a gépjárműhasználattal szemben és egészséges, környezetkímélő kerékpározásra ösztönözze az embereket a hétköznapokban is.

Ebben a hónapban elérkeztünk a pályázat záró szakaszához, éppen ezért minden érdeklődőt arra biztatok, hogy éljen a lehetőséggel, hiszen ezáltal kedvezményesen kerülhet a birtokába egy környezetbarát közlekedési eszköz

- idézték az államtitkár szavait.

A pályázati dokumentumokat november 5-én éjfélig lehet benyújtani.

A kiírás és bővebb információk az IFKA honlapján érhetők el - olvasható az ITM közleményében.