Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ingyenes kínai nyelvtanfolyamot indítottak általános iskolásoknak 

Hírek2022. feb. 9.MTI

Ingyenes kínai nyelvtanfolyamot indított általános iskolásoknak a győri Széchenyi István Egyetem, amely ezzel kínai kapcsolatainak erősítésére törekszik - közölte a felsőoktatási intézmény.

A tájékoztatás szerint az egyetemnek a magyar nemzetgazdasági törekvésekkel összhangban egyre erősebbek és sokrétűbbek a kínai kapcsolatai, a tanfolyammal pedig "új kapukat nyitna" a gyerekek számára.

A közleményben idézik Barczi Rékát, az egyetem nemzetközi programok központjának vezetőjét, aki elmondta, a program célja, hogy az intézmény az oktatási és kutatási feladatai mellett fontos szerepet töltsön be a társadalom életében, hozzájáruljon a térség fejlesztéséhez.

A tanfolyammal olyan lehetőséget nyújtanak, amely értékes tudást ad a gyermekeknek - tette hozzá.Kiemelte, mivel Kína az egyik legnagyobb gazdasági hatalom a világon, egyre több munkahelyen szükséges vagy jelent előnyt a kínai nyelvismeret.

Elsőként a győri Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola diákjai jelentkezhettek a képzésre, miután az intézmény az egyetemhez tartozik, majd a város többi általános iskolása számára is megnyitották a nyelvtanulási lehetőséget. Az órákra február 28-ig lehet jelentkezni.

A Széchenyi István Egyetem 36 angol nyelvű képzésén részt vevő nemzetközi hallgatók három százaléka kínai. A cél az, hogy ez az arány húsz százalékra emelkedjen - írták a közleményben.

Az intézmény kínai vállalatokkal is együttműködik, egyebek mellett a Huawei céggel, és folyamatosan bővíti kínai oktatási kapcsolatait is. Eddig 16 kínai egyetemmel kötöttek megállapodást, és az általuk tavaly meghirdetett vendégprofesszori pályázat egyik nyertese is egy kínai egyetem oktatója, aki még ebben a hónapban megérkezik Győrbe.