Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ingyenesen juthatnak állami ingatlanvagyonhoz a kistelepülések

Hírek2024. júl. 1.MTI

Ingyenesen juthatnak állami ingatlanvagyonhoz a kistelepülések a Magyar falu program keretében - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár a Miniszterelnökség által eljuttatott közleményében azt írta: a kormány a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel és a Maradványvagyon-hasznosító Zrt.-vel együttműködésben úgy határozott, hogy az egyes önkormányzatok közigazgatási területén fekvő, állami feladatellátáshoz nem szükséges állami tulajdonú ingatlanokat ingyenesen átadja az ötezer lélekszám alatti, valamint az öt- és tizenötezer lakos közötti települések önkormányzatai részére.

A támogatásnak köszönhetően csaknem 1900 ingatlan került mintegy 600 település tulajdonába, ezek nyilvántartási értéke csaknem 1,7 milliárd forint - tette hozzá a kormánybiztos.

Felidézte: az állami ingatlanok ingyenes tulajdonba vételének lehetőségét már 2021-ben biztosította a kormány az ötezer lélekszám alatti településeknek a Magyar falu program keretében, akkor 1,2 milliárd forintnyi ingatlanvagyon átruházása valósult meg. A támogatás sikere okán 2023-ban született döntés a program folytatásáról, illetve kiterjesztéséről az 5 és 15 ezer közötti lélekszámú településekre is.

Az ingatlanátadás egy olyan egyedülálló lehetőséget jelent az érintett településeknek, amelyen keresztül nemcsak az önkormányzat vagyona gyarapszik, hanem azok közösségi célra történő hasznosítására is lehetőség nyílik

- emelte ki Gyopáros Alpár.
 Kitért arra is, hogy az ingatlanok és az azokhoz kapcsolódó, valamint azokon található állami tulajdonú vagyontárgyak 2024. július 1-jén ingyenesen, nyilvántartási értéken kerülnek a kormányhatározatban megjelölt önkormányzatok tulajdonába.