Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Irén béketervet adott át: megnyílhat a Hormuzi-szoros

Hírekegy órájaNövekedés.hu

Egy hét múlva megnyílhat az olajszállítási útvonal az új iráni békejavaslat szerint.

Abbasz Araghcsi iráni külügyminiszter kijelentette, hogy egy olyan megállapodást javasolt az Egyesült Államoknak, amelynek értelmében egy héten belül újranyitnák a Hormuzi-szorost - tájékoztat a BBC.

A tárcavezető a New York-i ENSZ-székházban újságíróknak elmondta, hogy erre akkor kerülhet sor, „ha a szükséges feltételek teljesülnek”, és hozzátette, hogy ezek a feltételek a júniusban aláírt egyetértési megállapodásban szerepelnek.

A döntés most az Egyesült Államok kezében van

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a tervet Katar közvetítésével juttatták el az USA-nak.

Az iráni ajánlattal kapcsolatban egy amerikai tisztviselő a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy kedvező tárgyalások folynak közvetítőkön keresztül, többek között a nukleáris kérdésekről is.

Noha az USA még nem adta meg hivatalos válaszát a javaslatra, a Wall Street Journal amerikai tisztviselőkre hivatkozva arról számolt be, hogy Donald Trump amerikai elnök visszautasította a megállapodást.

A lap beszámolója szerint Trump szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy Irán teljesíti-e a követeléseit, és azt mondta munkatársainak, hogy valószínűnek tartja a bombázások újrakezdését.