Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Ismét 70 ezer rendőr lepte el Franciaország utcáit: folytatódtak a megélhetési tüntetések

Hírek27 perceMTI, Növekedés

A francia hatóságok ezúttal is 70 ezer rendfenntartót vezényeltek az utcákra, hogy megakadályozzák a korábbi demonstrációkat kísérő fosztogatások megismétlődését. A megélhetési válság miatt országszerte 146 ezren vonultak utcára, a nap végére 232 embert vettek őrizetbe. Több nagyvárosban voltak zavargások.

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések voltak országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.

A szervezők országszerte 250 ezer tüntetőt számoltak össze, közülük 75 ezret Párizsban, a hatóságok szerint az egész országban 146 ezren vonultak utcára, ebből 46 ezren a fővárosban. Ez fokozatos csökkenés a korábbi szombatokhoz képest, és a csütörtöki nagy szakszervezeti megmozduláshoz képest, amelyen a belügyminisztérium szerint csaknem 600 ezren, a szervezők szerint 1,6 millióan vettek részt.  A tüntetések általában nyugodtan zajlottak, de a menetek végén, mint Franciaországban mindig, összecsapások törtek ki, amikor néhányan kövekkel dobálták meg a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a nap végéig 232 embert vettek őrizetbe, és több nagyvárosban, köztük Toulouse-ban, Lyonban, Marseille-ben és Nantes-ban voltak rövid ideig zavargások.

Párizsban az engedélyezett felvonulás békésen ment végig a République tértől a Nation térig, majd a tömeg szétoszlása közben a prefektúra szerint mintegy kétszáz "erőszakos ember" megtámadta a rendfenntartókat és kukákat gyújtogatott.

Mit akarnak elérni a tüntetők?

A tüntetők célja, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra a hétfőre összehívott szociális konferencia előtt. A munkaadók és a szakszervezetek képviselőivel délelőtt, délután pedig a középiskolai és egyetemi szervezetekkel egyeztet a kormányzat a követelésekről. A kormány gazdaságpolitikája ellen 2018-2019-ben hétvégénként tüntető egykori sárgamellényes mozgalom ugyanakkor nem engedélyezett, külön akciókat hirdetett meg szombaton "a hatalmi központok" közelében, Párizsban a Concorde téren, amelyeket nagy erőkkel védtek a rendfenntartók.

A térrel szemben, a Nemzetgyűlés épülete előtt - ahol mintegy százan gyülekeztek - kora délután letartóztatták Benjamin Ballt, a sárgamellényesek egyik koordinátorát, valamint Azelma Sigaux-t, a mozgalom szóvivőjét. A hatóságok mindenáron el akarták kerülni, hogy megismétlődjenek az október 17-i tüntetéseket követő zavargások és fosztogatások.

A franciaországi tiltakozások szeptember közepén kezdődtek a párizsi elővárosi gimnáziumokban, ahol a középiskolások a tanintézmények elfoglalásával követelték az infrastruktúra felújítását és a tanárhiány enyhítését. A mozgalom a közösségi oldalak segítségével egy hét alatt országos tiltakozássá nőtt, amire a kormány eleinte kizárólag rendőri válaszokat adott.

Mekkora az elégedetlenség Franciaországban?

Egy szerdán közzétett felmérés szerint minden második francia megélhetési gondokra panaszkodik. A szakszervezetek a minimálbér újraértékelését kérik, amelyet 2012 óta nem emeltek meg a kormányok az infláción felül. A minimálbér összege jelenleg bruttó 1867,02, nettó 1477,93 euró.

A szakszervezetek ezenkívül legalább 10 százalékos általános béremelést, igazságosabb adópolitikát, a közszolgáltatások színvonalának megőrzését, és a fiatalok számára jobb tanulmányi körülményeket követelnek. A kormány már több napja utal arra, hogy nyitott a minimálbér emelésére, de annak mértéke valószínűleg nem fogja elérni a szakszervezetek követeléseit.

A diákok elégedetlenségének enyhítésére a kormány a múlt héten bejelentett egy sor intézkedést. Ezek között szerepel az úgynevezett Parcoursup internetes platform reformja, amelyen a középiskolások jelentkezhetnek felsőoktatási tanulmányokra, valamint 15 ezer új hely létrehozása a felsőoktatásban,a hallgatói ösztöndíjak inflációkövető megemelése és egy felújítási alap létrehozása a közoktatási infrastruktúra javítására. Sébastien Lecornu miniszterelnök azt is kérte az oktatási tárcától, hogy adjon konkrét válaszokat a leginkább hátrányos helyzetű kétszáz középiskolának.