Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Itt az új gazdaságvédelmi törvénycsomag

Hírek2019. nov. 13.Pénzügyminisztérium

Újabb gazdaságvédelmi és a versenyképességet javító törvényjavaslatokat nyújtott be az Országgyűlésnek a Pénzügyminisztérium.

A magyar gazdaság várhatóan idén is jóval az uniós átlag felett teljesít. A gazdasági eredmények megőrzése érdekében a kormány májusban döntött az első Gazdaságvédelmi Akciótervről, amelynek az adócsökkentéseket érintő hét pontja közül hatról - így például a szociális hozzájárulási adó és a kisvállalati adó csökkentéséről - már tavasszal döntött a Parlament, a hetedik pont a most benyújtott javaslatok része.

Ennek értelmében négy járulékfajta olvad egybe a társadalombiztosítási járulékba 2020. július 1-jétől. A törvényjavaslat szerint - szintén július 1-től - minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség, az érintettek többsége ezzel 14 százalékos többletjövedelemre tehetnek szert. Az adócsökkentéssel a dolgozó nyugdíjasok mellett a gyermekes családok is számolhatnak, kedvezőbbé válik ugyanis a gyermekek után járó családi kedvezmény. A javaslat szerint 2021 tavaszától a vállalkozások áfabevallási tervezetét is elkészítheti az adóhivatal.

Jövőre még nagyobb fokozatba kapcsol a gazdaságfehérítés. Gyakorlatilag minden számláról online adatot kell majd szolgáltatni, amely a gazdaságfehérítésén túl biztosítja azt is, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) akár már 2021 tavaszától elkészítse a vállalkozások áfa bevallási tervezetét. Az adóhivatal jelenleg csak a 100 ezer forintos áfa összeget elérő számlák adatait látja online, 2020. július 1-től már az ún. belföldi áfaalanyok részére kiállított számlát, vagyis lényegében minden vállalkozói számlát, 2021. január 1-től pedig még a magánszemélyek részére kiállítottakat is.

Az online számlarendszer a piaci elemzők értékelése szerint is bevált, számításaik szerint egy év alatt 200-250 milliárd forint plusz bevételt termelt az államkasszának. Az online számlázás bevezetésének jelentős szerepe volt abban is, hogy 2018-ra 10 százalék alá csökkent az áfa-elkerülés mértéke hazánkban. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, az adóhivatal kockázatelemzői a jövőben gyakorlatilag minden számlát látnak majd, így a költségvetés további bevétel-növekedéssel, a tisztességes adófizetők pedig – csalárd adózóktól, illegális gazdasági szereplőktől mentes - tiszta piaci versennyel számolhatnak.

Két további intézkedés is segíti jövőre a gazdaság fehérítését. 2020. július 1-től számlát, illetve nyugtát kell kiállítani az ún. áfa-mentes ügyletek nagy részéről is, így például a magán-egészségügyi, fogorvosi, oktatási szolgáltatásról, illetve az ingatlanértékesítésről is. Emellett tizenöt napról nyolc napra csökken a számlakibocsátásra nyitva álló határidő.

A jogkövetésre ösztönzésen túl a munkavállalót védi, hogy az adóhivatal a munkáltató foglalkoztatással kapcsolatos adóelkerüléséről tájékoztatja az alkalmazottat is.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv adórendszert egyszerűsítő pontjának jelentőségét nemcsak az a kormányzati cél adja, hogy az adófajták számát harmadával csökkenti a kormány a ciklus végéig, hanem sokkal inkább az, hogy bürokratikus terhek csökkentésével a gazdálkodók komoly összegeket és időt is takaríthatnak meg. Ezt biztosítja a ma benyújtott törvényjavaslat is, amely szerint 2020. július 1-től egy teherré olvad össze a nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék.

Az új egységes járulék, azaz a társadalombiztosítási járulék mértéke 18,5 százalék. Az adórendszer jelentős egyszerűsítésén túl az egységes járulék bevezetése biztosítja például azt, hogy az őstermelők, illetve a megbízási jogviszonyban dolgozók munka-erőpiaci ellátásokra való jogosultságot is szereznek július 1. után.

A jelentős bürokratikus tehercsökkentés mellett több adócsökkentést is hoz az új, egységes járuléktörvény. A vállalkozók évi 7,5 milliárd forintot spórolnak azzal, hogy enyhülnek a minimum-járulékalap szabályok. Míg jelenleg az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot legalább a minimálbér másfélszerese után fizetik meg, addig 2020. július 1-től a minimálbér után.

Július 1. után már minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség. Jelenleg csak a munkajogviszonyban állókra érvényes az kedvező a szabály, hogy bérüket mindössze a 15%-os mértékű szja terheli. A kormány számításai szerint a szabály kiterjesztése évente összességében mintegy 20 milliárd forintot hagy az érintetteknél.

Még kedvezőbbé válik 2020-tól a gyermekek után járó családi kedvezmény. Jelenleg ugyanis a 1,5 százalékos mértékű munkaerőpiaci járulékból nem lehet levonni a kedvezményt, de július 1. után már a teljes, 18,5 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulék terhére érvényesíthető a családi kedvezmény. 2020-ban minden idők legmagasabb összegét - 380 milliárd forintot - hagyja a kormány adókedvezmény révén a gyermekes családoknál. Ezt az összeget évente további egymilliárd forinttal növeli a jövőre hatályba lépő - az egységes járuléktörvény biztosította - kedvező szabály.

Az Országgyűlés a Családvédelmi Akcióterv keretében már tavasszal elfogadta azt is, hogy 2020. január 1-től szja-mentességet kapnak a legalább négygyermekes édesanyák.

A két törvényjavaslat az alábbi linken érhető el:

  • https://www.parlament.hu/irom41/08015/08015.pdf
  • https://www.parlament.hu/irom41/08021/08021.pdf