Izraelben lazítanak vasárnaptól, Netanjahu az oltásra alapoz a választásokon

Hírek2021. márc. 5.MTI

Izraelben vasárnap - két héttel a parlamenti választások előtt - jelentősen enyhíteni kezdik a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat, az ország világelső átoltottsága ugyanis az óvintézkedések betartása mellett lehetővé teszi az oktatás és a vendéglátás újraindítását - jelentette a helyi sajtó pénteken.

Izraelben a kevésbé fertőzött településeken vasárnaptól visszatérhetnek az iskolapadokba a 12-16 évesek is - írta a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A koronavírus-járvánnyal foglalkozó kabinet pénteken hagyja jóvá az eddig távoktatással működő felsőoktatás, valamint az tanítás utáni foglalkozások, a szakkörök fokozatos újraindítását, és meghatározzák az ezekre vonatkozó járványügyi korlátozásokat. Az idősek magas fokú átoltottsága nyomán egyre csökken az új koronavírus-fertőzöttek életkora, jelenleg a nyilvántartott vírushordozók 43 százaléka tanuló, négy százaléka pedig pedagógus.

Az egészségügyi minisztérium szakértői elsősorban a külföldről jövő, veszélyesebb, s az eddigi oltásokkal szemben ellenálló vírusváltozatoktól tartanak, és ezért minél jobban csökkentenék a reptéri forgalmat. Egyelőre azonban nem világos, hogy mikor és miként fogják megnyitni a tel-avivi Ben Gurion repülőteret, és pontosan miféle korlátozások vonatkoznak majd az országba belépőkre.

A házi karantént választóknál elkezdték elektromos nyomkövető karkötők alkalmazását, akik ezt nem vállalják, azokat karanténszállodákban helyezik el, de nincs sem elegendő követőeszköz, sem szállodai hely a külföldön rekedt sok tízezer, a választásokra hazatérni készülő izraeli fogadásához.Albert Bourla, a Pfizer amerikai gyógyszergyártó vállalat vezérigazgatója, számos ismert izraeli tudós, orvos és kutató kérésére lemondta március 8-ára, a parlamenti választások előtt két héttel tervezett izraeli látogatását. Az izraeliek arra figyelmeztették Bourlát, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök felhasználhatja megjelenését pártja, a Likud választási kampányában, és ezért tavasz végére halasztotta útját - közölte a Háárec című újság.

Tavaly novemberben Netanjahu rendkívüli gyorsasággal megállapodást írt alá a Pfizerrel tízmillió dózis oltóanyagról, miután kiderült, hogy ez a cég megelőzte a Moderna vállalatot vakcinájuk gyors létrehozásával és engedélyeztetésével, noha Jeruzsálem korábban a Modernával kötött előzetes megállapodást. Benjámin Netanjahu a március 23-i választási kampányában elsősorban a sikeres izraeli oltókampányra támaszkodik, s azt hangoztatja, hogy többtucat alkalommal beszélt a görög-zsidó származású Bourlával, s csakis különleges személyes képességeinek és kapcsolatainak köszönhető a Pfizerrel kötött szerződés.

Ezekben a hetekben érkezett meg Izraelbe a Pfizertől az ötmillió ember immunizálásához elegendő oltóanyag utolsó, másfél millió dózisa, de a már aláírt szerződések szerint később újabb, hárommillió ember számára elegendő mennyiség várható még a Modernától. Az oltási kampány kezdete, december 20. óta 4 901 143-an (az ország lakosságának 52,7 százaléka) kapták meg az első és 3 654 797-en a második dózis vakcinát is.

Az országban megkezdték a mintegy 300 ezer, koronavírus-fertőzésből három hónapnál régebben felgyógyult ember beoltását, ezen a héten már meg is jelentek közülük 28 ezren az oltópontokon. A szakemberek javaslatára egy dózis vakcinát kapnak immunitásuk növelése és fenntartása érdekében, valamint az újabb vírusváltozatokkal szembeni védettségük fokozására.
Tavaly március óta 795 454-en fertőződtek meg koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben. Jelenleg 41 047 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, 1097 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 690-en súlyos állapotban vannak, és 225 ember van lélegeztetőgépen. A SARS-CoV-2vírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 5832-en haltak meg Izraelben.