Az Apple havonta vásárol fel egy céget

Tech2021. márc. 5.B.F.

Az Apple az elmúlt hat évben mintegy 100 céget szerzett meg, azaz három-négy hetente vásárolnak fel egy vállalatot. Mindezt a vezérigazgató, Tim Cook árulta el nemrégiben a részvényeseknek rendezett gyűlésen. Azt is elmondta, hogy a felvásárlások célpontjában többnyire a technológia és a tehetség áll.

Az elmúlt évtizedben az Apple legnagyobb felvásárlása a rapper és producer, Dr Dre által alapított fejhallgató-gyártó Beats Electronics volt, a cégért hárommilliárd dollárt fizettek. Hasonlóan nagy jelentőségű volt a Shazam zenefelismerő szoftvercég megvétele, amelyet 2018-ban 400 millió dollárért szereztek meg – írja a BBC.

Az Apple általában kisebb technológiai cégeket vásárol, majd az innovációikat beépíti saját termékeibe. Ez történt például a PrimeSense, egy izraeli 3D-s érzékelő cég esetében is, amelynek technológiája segített megalkotni az Apple FaceID-t.

Az Apple felvásárlásai és befektetései rendkívül változatosak. Az elmúlt évben például több mesterséges intelligenciával foglalkozó céget is felvásároltak, de övék lett többek között egy virtuális valósággal foglalkozó társaság és egy podcast is. 2019-ben megvásárolták a Drive.ai-t, amely önvezető technológiával foglalkozik.

Az Apple komoly tőkével rendelkezik, ennek fényében nem meglepő a sok felvásárlás. A tech-óriás nemrégiben minden idők legnagyobb negyedéves bevételét teljesítette: 2021 első negyedévében 111,4 milliárd dollárt hozott.

A cég egyébként összesen kétezer milliárd dollárt ér. Bár, ha azt nézzük, hogy hat év alatt „csak” 100 vállalatot sikerült felvásárolni, az azt sugallja, hogy az Apple jól megválogatja, mire költ.

Érdekesség, hogy a Tesla alapítója, Elon Musk nemrégiben elárulta, hogy 2013-ban megkereste az Apple vezérigazgatóját, hogy vásárolja fel az elektromos autókat gyártó cégét, de nem éltek a lehetőséggel.

Az Apple sokkal visszafogottabb a technológiai riválisaihoz képest: a Microsoft 26 milliárd dollárt fizetett a LinkedInért, az Amazon 13,7 milliárd dollárt a Whole Foods áruházláncért, a Facebook pedig 19 milliárd dollárt a WhatsApp üzenetküldő programért. Az Apple tíz legnagyobb felvásárlása együttesen sem tenné ki az előbb felsorolt ügylet bármelyikét.