Jövőre épül az Airbus-gyár Gyulán

Hírek2019. máj. 29.Növekedés.hu

Jövőre indulhat az Airbus-gyár építése a város által biztosított területen, ahol 2021-től gyártanak helikopter fődarabokat. A zöldmezősen megvalósuló gyulai termelő egységet új felületkezelő üzem és Repülőgépipari Akadémia egészíti ki. Dr. Görgényi Ernő polgármester büszke a várostörténeti jelentőségű fejlesztésre, amellyel Gyula felkerül a légiipari high-tech térképére.

A közeli repülőtér, a szakképzési centrum fejlesztése és az M44-es gyorsforgalmi út építése nyitotta meg az utat a Viharsarok nagyobb léptékű fejlődése előtt. A város vezetői tavaly novembertől intenzív tárgyalásokat folytattak az Airbus Helicopters képviselőivel a zöldmezős beruházásról. A kapcsolatot Dr. Maróth Gáspár, a nemzeti védelmi ipari fejlesztésekért felelős kormánybiztos teremtette meg a felek között. A tárgyalássorozat eredményeként a szóba került magyarországi helyszínek közül Gyulát választotta a vezető nemzetközi helikoptergyártó.

Büszkék vagyunk arra, hogy partnerei lehetünk a világ egyik vezető repülés- és űrtechnikai vállalatának, ami által Gyula város felkerült az Airbus térképére! Megtisztelő, hogy a miniszterelnök és a kormánybiztos segítségével a legkorszerűbb, városunk számára is jelentős értéket termelő ipari technológiát sikerül ide telepíteni – hangsúlyozta Gyula polgármestere, Dr. Görgényi Ernő.

Az új gyár az Airbus teljes helikopterválasztéka számára készít precíziós forgóalkatrészeket. A gyulai gyártású fődarabokat a világcég összeszerelő üzemei építik be forgószárnyas gépeikbe. A beruházás fő helyszínét az önkormányzat adja a 44-es főút elkerülő szakasza mellett, a Bródy Imre (Kígyósi út) és a Rosu utcák közötti területen. A csúcstechnológia alkalmazásához szükséges, magasan képzett munkaerő utánpótlásáról pedig az újonnan alapított Repülőgépipari Akadémia gondoskodik.