Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kellemes meglepetést hoztak az októberi inflációs adatok

Hírek2024. nov. 12.Növekedés.hu

Ma reggel tette közzé a KSH az októberi infláció adatokat. A várt jelentősebb havi átárazás ellenére mindössze 0,1 százalékkal nőttek havi szinten a fogyasztói árak. Ennek megfelelően az éves inflációs index is a vártnál jóval kevésbé gyorsult októberben, 3,2 százalékra az előző havi 3 százalékról.

A tényadat érdemben alacsonyabb lett az általunk várt 3,7 százaléknál, illetve a 3,5 százalék körüli piaci konszenzusnál. Kedvező, hogy a maginfláció havi szinten nem változott, éves összehasonlításban pedig 4,5 százalékra lassult. 

Ami a részleteket illeti: bár az élelmiszerárak nőttek havi szinten, 0,7 százalékkal, ez kissé visszafogottabb volt az általunk vártnál. A járműüzemanyagárak 0,8 százalékos havi drágulása lényegében a vártnak megfelelő volt, mint ahogyan a ruházati cikkek 3 százalékos szezonális áremelkedése is. A nagy pozitív meglepetés így a szolgáltatások felől érkezett, melyeknek árai havi szinten 0,9 százalékkal csökkentek. Ezen belül a KSH kommentárja az telefon-, internetszolgáltatásért 6,8, százalékos, illetve az üdülési szolgáltatások 1,1 százalékos árcsökkenését emelte ki. Az éves szolgáltatás-infláció így 7,2 százalékra lassult a szeptemberi 8,4 százalékról. 


Az infláció további alakulása szempontjából mindenképp pozitív hír a szolgáltatás-infláció további lassulása, ami növelheti a bizalmat a dezinflációs folyamatok fenntarthatósását illetően. Némileg árnyalja a képet, hogy a vártnál visszafogottabb árazás a gazdaság általánosan gyenge állapotát is jelezheti, az elkövetkező hónapok adatai ezzel kapcsolatban további információt adhatnak. Most úgy tűnik, hogy a magas szolgáltatásinfláció helyett inkább a forint gyengülésének fogyasztói árakba való esetleges átgyűrűzése jelent majd kockázatot az elkövetkező hónapokban. 


A forint gyors gyengülése, emelkedett volatilitása, a kockázati étvágy romlása miatt továbbra is óvatos maradhat a jegybank. Várakozásunk szerint a novemberi kamatdöntő ülésen a 6,50 százalékos szinten marad a jegybanki alapkamat.