Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kiderült, ki lesz Franciaország új miniszterelnöke

Hírek2024. jan. 9.MTI

Gabriel Attal oktatási minisztert nevezte ki az új francia miniszterelnöknek Emmanuel Macron államfő - jelentették elnöki forrásokra hivatkozva kedden a francia hírtelevíziók.

A 34 éves tárcavezető, aki a felmérések szerint a legnépszerűbb francia politikus, az 1958-ban kezdődött V. köztársaság legfiatalabb kormányfője. Emmanuel Macron 2016-ban alakult pártjának alapítói közé tartozik, egy ideig szóvivője is volt.

Gabriel Attal a jelenlegi államfő 2017 májusában kezdődött hivatali ideje alatt a negyedik miniszterelnök.

Kedves Gabriel Attal, tudom, hogy számíthatok az energiájára és elkötelezettségére az általam bejelentett újjászervezési és megújítási projekt megvalósításában. A 2017-es szellemének megfelelően: felülmúlni és merni. A nemzet és a francia nép szolgálatában

- írta Emmanuel Macron az X közösségi oldalon.

Franciaországban a köztársasági elnök határozza meg az ötéves ciklusra vonatkozó általános irányvonalakat, a miniszterelnök a program végrehajtásáért felelős és ő irányítja napi szinten a kormányt.

Bár formailag az előző miniszterelnök, Élisabeth Borne húsz hónapi kormányzás után hétfőn lemondott, az elnöki hivatal hetek óta jelezte, hogy a heves parlamenti vitát kiváltó bevándorlási törvény elfogadását követően és a júniusi európai parlamenti (EP) választások előtt az államfő a kormányzat átszervezésével kíván új lendületet adni második mandátumának, amelynek végén, 2027-ben, Emmanuel Macron az alkotmány szerint nem jelöltetheti magát elnöknek harmadik alkalommal.

A Reneszánsz nevű kormánypártnak és centrista szövetségeseinek nincs abszolút többsége a nemzetgyűlésben, a háromosztatú képviselőházban egyre nagyobb nehézségekbe ütközik a törvénytervezetek elfogadása, a felmérések eközben pedig a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés győzelmét jelzik az EP-választásokon. A köztársasági elnöknek ezért is szüksége van a kormányzati politika határozottabb képviseletére.

A baloldali Gabriel Attal 2018 óta tagja Emmanuel Macron kormányainak, volt oktatási államtitkár, kormányszóvivő és költségvetési miniszter, mielőtt 2023 júliusa óta oktatási miniszterként és a homoszexualitását nyíltan vállalva a legnépszerűbb francia politikussá vált.

A kinevezett miniszterelnöknek kedd délután - hagyományosan ünnepélyes keretek között - adja át a hivatalát elődje a Matignon-palotában. Az elnöki hivatal közleménye szerint ezt követően Gabriel Attal feladata lesz az új kormány megalakítása.