IMF: Kiderült, melyik ország profitált a legtöbbet a járványból

Hírek2021. jan. 26.MTI

Tavaly Kína gazdasága egyedüliként 2,3 százalékkal nőtt. Sőt, a kínai növekedés idén meghaladhatja a nyolc százalékot is - derül ki az IMF legfrissebb elemzéséből. A fejlett országok GDP bővülése eközben 4,3 százalékos lehet. Az olaj ára idén 20 százalékkal lehet magasabb a tavalyi átlagnál.

Az év második felében lendületbe jöhet a világgazdasági növekedés, köszönhetően a gazdaságösztönző költségvetési és jegybanki monetáris intézkedéseknek, illetve a tömeges oltások megkezdésének a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott, World Economic Outlook (WEO) felülvizsgált prognózisa szerint.

Az IMF a viszonylag kedvezőbb kilátásokat nyugtázva a tavaly őszi WEO prognózis felülvizsgált változatában 0,3 százalékponttal 5,5 százalékra javította idei világgazdasági növekedési előrejelzését. A 2022-re tett, 4,2 százalékos GDP-növekedési előrejelzésén az IMF nem változtatott.

A dokumentum egyúttal figyelmeztet a remélt növekedés különösen kiélezett kockázataira is, elsősorban az alkalmazott ösztönző intézkedések országonként és régiónként eltérő hatékonysága miatt.

A tavaly októberben kiadott őszi prognózisában az IMF 4,4 százalékos GDP csökkenést jelzett 2020-ra és 5,2 százalékos növekedést 2021-re.

A 2020-as világgazdasági GDP-csökkenés végül 3,5 százalékos lett az év második felében tapasztalt, a tavaszi visszaesés helyreállítására beindult lendületes növekedésnek köszönhetően.

Fejlett országok

A mostani prognózisban a fejlett országok növekedési előrejelzését is javította az IMF idénre és jövőre egyaránt.

Az idén 4,3 százalék lesz a növekedés, 0,4 százalékponttal magasabb az őszi prognózisnál, 2022-ben pedig 3,1 százalék, 0,2 százalékponttal magasabb. Az országcsoport bruttó hazai terméke 2020-ban 4,9 százalékkal csökkent.

Az euróövezetben a tavalyi 7,2 százalékos GDP-csökkenés után 4,2 százalékos növekedést vár az IMF, 1 százalékponttal alacsonyabban az őszi prognózisban jelzettnél, 2022-ben pedig 3,6 százalékos növekedést, 0,5 százalékponttal magasabbat.

Az idei németországi növekedési prognózist 0,7 százalékponttal rontotta az IMF 3,5 százalék növekedésre, a jövő évi 3,1 százalékos növekedésen pedig nem változtatott. A német GDP tavaly 5,4 százalékkal csökkent.

Kína, fejlődő országok

A fejlődő országokban 6,3 százalékos növekedést vár az idén az IMF és 5,0 százalékos növekedést jövőre. Az idei prognózist 0,3 százalékponttal megemelte, a jövő évit 0,1 százalékponttal csökkentette az előzőhöz képest. Az országcsoport bruttó hazai terméke tavaly 2,4 százalékkal csökkent.

Kínai növekedési előrejelzését az idén 0,1 százalékponttal, jövőre 0,2 százalékponttal 8,1 és 5,6 százalékra csökkentette az IMF. Kína tavaly egyedüliként ért el GDP-növekedést, 2,3 százalékost.

India gazdasága az idén 11,5 százalékkal növekedhet, 2,7 százalékponttal gyorsabb ütemben az előző prognózisnál, jövőre pedig 6,8 százalékkal, 1,2 százalékponttal kisebb ütemben. India tavaly 8,0 százalékot veszített bruttó hazai termékéből.

A világkereskedelmi forgalom tavaly 9,6 százalékkal csökkent, az idén az IMF prognózisa szerint 8,1 százalékkal, jövőre 6,3 százalékkal nő. Az idei forgalom 0,2 százalékpontos csökkenés az előző prognózishoz képest, a jövő évi pedig 0,9 százalékpontos növelés.

A Brent, a Dubai Fateh, és az amerikai WTI nyersolajak árának egyszerű számtani átlaga 41,29 dollár volt tavaly. Az idén 50,03 dollár, jövőre pedig 48,82 dollár lesz. A tavalyi olajár 32,7 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél.

Az idén 21,2 százalékkal emelkedik az olajár a tavalyihoz képest, ami az őszi prognózisban jelzettnél 9,2 százalékponttal magasabb növekedés. Jövőre 2,4 százalékkal lesz alacsonyabb az olajár, ami 5,4 százalékpontos negatív módosítása az ősszel jelzettnek.

Infláció

Az IMF a fejlett országokban 1,3 százalékos inflációt vár az idén és 1,5 százalékost jövőre. Az idei inflációs előrejelzését 0,3 százalékponttal, a jövő évit 0,1 százalékponttal mérsékelte lefelé.

A fejlődő országokban az idén és jövőre is 4,2 százalékos inflációt vár az IMF, az idén 0,5 százalékponttal, jövőre 0,1 százalékponttal alacsonyabban az ősszel jelzettnél.Tavaly a fejlett országokban 0,7 százalékkal, a fejlődő országokban 5,0 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.