Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kiderült, mennyibe fog kerülni a párizsi olimpia 

Hírek2024. máj. 11.H.L.

Az áremelkedés ellenére az egyik legolcsóbb olimpia lehet a párizsi, mert már korábban megépült stadionokat használnak.

A kormány legfrissebb kimutatásai szerint az olimpia várható költségvetése a tervezett 6,7 milliárd euróról majdnem 9 milliárdra ugrott, bizonyos szakértők szerint pedig akár 10 milliárd euró fölé is emelkedhetnek a költségek.

Kevesebb mint száz napra vagyunk a párizsi olimpia és paralimpia kezdetétől, a főváros pedig gőzerővel készül a hatalmas eseményre.

Megérheti az olimpia Franciaországnak: az infrastrukturális és egyéb befektetések szakértők és a kormány becslése szerint 2-3 milliárd euró hasznot hoznak majd, az olimpia által generált gazdasági tevékenység jövedelmét pedig 6 milliárd euróra becsülte maga Emmanuel Macron francia miniszterelnök- írja a France 24.

A profit nagy részét az építési, turisztikai és az esemény szervezésével kapcsolatos iparágak generálják majd- tette hozzá Christophe Lepetit, a francia gazdasági kutatóintézet vezetője.

Több mint 15 millió látogatóra számítanak, a költséghatékony befektetéseknek köszönhetően pedig gazdasági fellendülés várható, megnő a kereslet Párizsban a hostelekre, hotelekre és egyéb szállásokra, valamint az éttermek és szórakozóhelyek is növekvő bevételekre számíthatnak majd.

A 2024-re tervezett olimpiai költségvetés egyedülálló, a kormány becslései szerint: a párizsi olimpia benne lesz a világ 3 legolcsóbb és költséghatékonyabb olimpiái között, ugyanis a programok nagy részét már korábban megépített objektumokban fogják tartani. A felhasználandó intézmények 5 százalékát kellett megépíteniük kizárólag az olimpia okán, az erre szánt költség hozzávetőleg 4,5 milliárdnyi euró.

Ebbe beletartozik két francia falu modernizálása és férőhelyeinek bővítése. Maga az olimpiai játékok megrendezése várhatóan 4,4 milliárd euróba fog kerülni- jelentette ki Lepetit.

A másik jelentős erőforrásokat felemésztő építési projekt a Párizs északi részén található uszoda és élményfürdő építése, amelyben a játékok ideje alatt vízilabdához és szinkronúszáshoz kapcsolódó eseményeket zajlanak majd.

A fenntarthatóság jegyében 2025-től megnyitják az uszodát a nyilvánosság előtt, ahol gyermekeknek tartanak majd úszni.