Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Szuperolcsó házak itthon – pár millióért vihető kertes otthonok is vannak

Elemzések2024. máj. 12.D.J.

Az ingatlan.com hirdetései alapján kigyűjtöttük, hogy a jó állapotú, összkomfortos családi házak közül melyeket lehet megszerezni a legalacsonyabb áron.

Zsadány, Petőfi utcai ház (Békés vármegye)

Ár: 4,5 millió Ft

Miközben tavaly a fővárosban az 1 millió forintos lélektani harához közeledtek a négyzetméterárak addig Békésben a házaknál ez a mutató még a 250 ezret se érte el.

Ha alacsony árakról van szó, az országos rekordert is itt találjuk, a román határ szomszédságában.

A meghirdetett 60 négyzetméteres ház mellett az árult telken melléképületeket is találni – derül ki a hirdetésből.

Érdekességképp megjegyezzük: ahhoz képest, hogy Zsadányt alig másfél ezren lakják, meglepően nagy múltja van. Már egy Árpád-kori dokumentumban is hivatkoznak rá.

Miskolc, Lyukóvölgy dűlői ház (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye)

Ár: 5 millió Ft

Lyukóvölgy egy nem éppen túl jó karban lévő külterülete Miskolcnak. Nemrég zárult le pont itt egy halmozottan hátrányos helyzetű csoportok integrációját elősegítő program.

Maga az árult ház egyébként 80 négyzetméter, az ablakok és az ajtó újak, a tetőtérben egy nagyobb szoba található,

amelyből igény szerint akár két helyiség is kialakítható.

Újkenéz, Rákóczi utcai ház (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye)

Ár: 5,2 millió Ft

Még pár éve utánanézett a helyi hírportál, hogy mire elég 25 millió forint Szabolcsban és az derült ki, hogy ennyi pénzzel elég szabadon lehet válogatni a lakások között, mivel a hirdetések több mint harmada ezt az árszintet nem érte el. Bár az infláció miatt általába véve elmondható, hogy egyre jobban bele kell nyúlni a pénztárcába az ingatlan-vételnél, azért a környéken most is el lehet boldogulni 25 millió alatt.

Hisz családi házat akár majdnem ennek az összegnek az ötödéért is lehet szerezni.

A kérdéses újkenézi ház viszonylag kicsi persze: 49 négyzetméter. A helyiségek egyedileg is fűthetőek.

Pócspetri, Kállósemjéni úti ház (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye)

Ár: 5,3 millió Ft

Bár lehet, hogy jó páran felszisszennek, ha meghallják, hogy egy ház vályogból készült, ennek az építkezési módszernek is megvannak a maga előnyei.

A vályog ugyanis, ha túl sok a pára, magába szívja, amikor száraz a levegő, kiengedi. A vályog mondhatni egy intelligens építőanyag, amely a ház páratartalmát ötven százalék körüli értéken tartja.

Ráadásul jó a hőszigetelő és a hőmegtartó képessége is.

Ez az 50 négyzetméteres ház is egy vályog típusú kertes ház. Mint a hirdető felhívja rá a figyelmet: falusi CSOK-ra csak vásárlás és bővítés esetén alkalmas.

Tiszaeszlár, József Attila utcai ház (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye)

Ár: 5,5 millió Ft

A vármegye legnagyobb közigazgatási területű községének számít Tiszaeszlár. Az itt meghirdetett 5,5 milliós ház vegyes falazatú. Tartozik hozzá egy nyári konyha, amely egy főző fülkéből és egy étkezőből áll, valamint az udvaron található egy melléképület is. A fűtést gázkonvektor biztosítja, a szobákban padlószőnyeg, a többi helyiségben járólap került lerakásra.

Mezőberény, Báthory utcai ház (Békés vármegye)

Ár: 5,8 millió Ft

A koltozzbe.hu adatai szerint Mezőberényben az ingatlanok az országos átlagnál 74 százalékkal, míg a megyeinél 39 százalékkal olcsóbbak.

Errefelé egy lakás átlagos alapterülete 85m². A kérdéses hirdetésben szereplő ház alapterülete valamivel ezalatt van. Nemrég teljes belső felújításon esett át.