Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kiírták az 5-ös metró első ütemének tervezésére szóló tendert

Hírek2020. feb. 24.MTI

Nyílt európai uniós közbeszerzéssel indul a HÉV-közlekedés teljes megújítása és bővítése, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK) kiírta az úgynevezett 5-ös metró első ütemének tervezésére szóló tendert - nyilatkozta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek.

Az államtitkár elmondta, hogy a kormány a fővárosi önkormányzattal egyeztetve 2018 novemberében döntött az előkészítés megkezdéséről és arról, hogy a fejlesztést a 2021 és 2027 közötti európai uniós forrásokból valósítsák meg Budapesten és az agglomerációban. A fővárossal, az agglomerációs településekkel, a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK), a MÁV-val és szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetések alapján hétfőn megjelent az első munkaszakasz tervezőjének kiválasztására kiírt nyílt európai uniós közbeszerzési eljárás - közölte.

Fürjes Balázs bejelentette, hogy "a következő évtized legjelentősebb, a legtöbb budapesti és agglomerációs lakos közlekedését segítő HÉV-fejlesztések tervezőjét a legnagyobb versenyt biztosító, legnyíltabb közbeszerzési eljárásban" választják ki.

A BFK megalakulásakor Vitézy Dáviddal, a február 1-jén hivatalba lépett vezérigazgatóval ígéretet tettek a HÉV-felújítás - 5-ös metró tervezési tenderének száz napon belüli kiírására, és ezt a vállalást teljesítik most határidő előtt - jelezte.

A HÉV-ek felújítása és fejlesztése, távlatosan az északi és a déli HÉV-ek Duna alatti összeköttetését jelentő úgynevezett 5-ös-metró gyorsabbá, kényelmesebbé, átszállásmentessé teheti hetente akár egymillió utas közlekedését, csökkenti a dugókat az utakon, javítja a budapesti levegőminőséget - mondta Fürjes Balázs.

Az infrastruktúratervezéssel párhuzamosan hamarosan indul az érintett HÉV-vonalakra az új, alacsonypadlós, klimatizált vonatok beszerzésére vonatkozó tender is a MÁV-HÉV-vel együttműködésben - hangsúlyozta az államtitkár.

"Az európai uniós forrásokból most kiírt közbeszerzés is bizonyítja: egy szó sem igaz abból, hogy Budapest ne részesülne európai uniós támogatásokból a jövőben" - mondta a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

A tervezést a BFK irányítja. Fürjes Balázs közölte: arra kérte Vitézy Dávid vezérigazgatót, hogy a HÉV-ek felújítása, a távlati 5-ös metró megtervezése során törekedjen szakmai konszenzusra, hozzon létre egyetértéseket, folytassa azt a gyakorlatot, hogy a fővárosi önkormányzat és az érintett települések bevonásával folyjon a tervezés.

"A politikai különbözőségek ellenére Budapest nem csatatér, a polgárok joggal várnak tőlünk együttműködést, így kell folytatni a munkát" - fogalmazott az államtitkár.

Vitézy Dávid arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tervezési feladat tartalmazza például a H6-os (ráckevei) és a H7-es (csepeli) HÉV teljes felújítását, megállóinak akadálymentesítését, az utastájékoztatás megújítását, az állomások környezetének rendezését, P+R parkolók létesítését, a vonalon a sebességkorlátozások megszüntetését és a sebesség emelését, valamint Csepelen vonalhosszabbítási tervek készítését az Erdősor útig.

A tervek között szerepel, hogy a H6-os és a H7-es vonalát - összefonódva - a Közvágóhíd állomástól a föld alatt, Boráros téri megállással a Kálvin térig meghosszabbítják, új átszállási kapcsolattal a 3-as és a 4-es metróra, megteremtve ezzel a közvetlen belvárosi kapcsolatot.

A beruházási program része a csepeli HÉV felszíni, Duna-parti nyomvonalának kiváltása után új Duna-parti sétány tervezése a Boráros tér és a Déli Városkapu fejlesztési terület között, valamint a fejlesztés által érintett fontos budapesti közterek, csomópontok rendezése (Boráros tér, Közvágóhíd).

A H5-ös (szentendrei) HÉV vonalán modern, akadálymentesített megállókat és Békásmegyertől Szentendréig teljesen felújított vasúti pályát terveznek a sebességkorlátozások megszüntetésével, az állomások környezetének rendezésével - közölte a vezérigazgató.
Mindezen fejlesztések együttesen adhatják az 5-ös metró koncepciójának első ütemét.

A koncepció lényege a H5-ös, a H6-os és a H7-es HÉV összekötése a belváros alatt, ezzel egy észak-déli, gyorsvasúti rendszer létrehozása, amelyen akár az Esztergom felől és Kunszentmiklós-Tass felől érkező elővárosi MÁV-vonatok is közlekedhetnek majd a jövőben.

Az 5-ös metró koncepciójának befejezését jelentő új, összekötő alagutat vizsgáló megvalósíthatósági tanulmány is készül a most megrendelendő munkák részeként, ez kijelöli ennek a távlati fejlesztésnek a nyomvonalát és megállóit.

"A mai elővárosi vasúti utasszám akár meg is duplázható, pusztán azzal, hogy az autóhoz képest versenyképes alternatívát kínál a kötöttpályás közlekedés. Ennek egy fontos lépése a HÉV-ek fejlesztése" - mondta Vitézy Dávid.

A beruházást a Budapest Fejlesztési Központ a MÁV-HÉV Zrt.-vel konzorciumban valósítja meg.