Kiszivárgott: az új Volkswagen-gyár Törökországban épül fel

Hírek2019. júl. 13.Növekedés.hu

Az új gyárért több ország is versenyben volt.

A német autógyártó, a Volkswagen Törökországban tervezi megépíteni új gyárát – olvasható a novinite.com hírportálon. A létesítmény befogadására irányuló bolgár és szerb remények így szertefoszlani látszanak. 

A híroldal szerint az információ egy német autós magazintól, az Automobilewoche-től származik. 

A német magazin források megnevezése nélkül írt arról, hogy a Volkswagen Felügyelő Bizottsága egy Izmir közelében fekvő helyszín mellett döntött. Tudni véli azt is, hogy az új gyárban többek között Skoda járműveket szerelnek össze. 

A Volkswagen Felügyelő Bizottságának egyik szóvivője a Reuters hírügynökségnek azt mondta:

az új gyárral kapcsolatos tervek megerősítésre kerültek, de még nem tekinthetők véglegesnek. 

A Volkswagen török nagykereskedőjének, a Dogus Otomotiv-nak a részvényei a közelmúltban 11,6 százalékkal emelkedtek. A portál szerint az árfolyamváltozás a német autógyártó részvényeinek 17 százalékát birtokló Qatar kezdeményezésének következménye, amely arra szólította fel a Volkswagen Felügyelő Bizottságát, hogy Törökországot válassza az új gyár helyszínéül.