Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

KKM: a hazai vízipar az export egyik húzóágazatává válhat

Hírek2019. nov. 15.MTI

Harmadik éve támogatja a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által indított Vízipari pályázati program a magyar vízipari cégek külpiaci tevékenységét, illetve exportképességének fejlesztését; az idei program keretében 180 millió forintból 15 projekt valósul meg, amelyek Chilétől Indiáig segítik a fenntartható vízgazdálkodást - tájékoztatta a tárca pénteken az MTI-t.

A program célja a magyar vízipari cégek exportképességének növelése annak érdekében, hogy a következő években a hazai vízipar a magyar export egyik húzóágazatává válhasson. A vissza nem térítendő támogatás segíti a cégek kutatás-fejlesztési kapacitásainak erősödését is. A magyar vállalatok olyan referenciákkal bővíthetik szaktudásukat és tevékenységüket, amelyek a későbbiekben lehetővé teszik, hogy nemzetközi beruházásokon önálló vállalkozóként, illetve beszállítóként induljanak - fejtette ki Joó István, a tárca export növeléséért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint.

A KKM felidézte, hogy az idei budapesti Víz Világtalálkozót kísérő szakkiállításon számos, a Vízipari pályázati program által támogatott cég is képviseltette magát, az expón lehetőségük nyílt a világ 118 országából érkezett érdeklődőknek bemutatni a vízválság kezelését célzó innovatív vízipari megoldásaikat.

A közleményben az idei pályázati felhívás eredményeit ismertetve példaként említették a Water&Soil Kft. organikus talajkondícionáló készítményét, amely tunéziai, ghánai és indiai területeken segítheti az öntözővíz felhasználásának csökkentését. A projekt teljes költségvetése 21,4 millió forint, ebből az elnyert támogatás mintegy 15 millió forint.

A Heiling Média Kft. projektgazdaként 2010-ben indította útjára a Magyar Száraz-Andok kutatási programot, amely a 2018-as és a 2019-es Vízipari pályázati program segítségével új szintre lépett. A projekt 17,3 millió forintból valósul meg, az elnyert támogatás 12,1 millió forint.

A Szegedi Vízmű Zrt. a pályázati program keretében egy európai területi társulás létrehozásának előkészítésén dolgozik. Az előzetes tervek alapján a tanulmány angol nyelven 2020 márciusára készül el. A projekt teljes költségvetése 3,3 millió forint, az elnyert támogatás csaknem 2,3 millió forint.

A GeoGold Kárpátia Kft. a tanzániai vízhiány okozta migráció enyhítése érdekében megvalósíthatósági tanulmányt készít, amelynek keretében új geofizikai mérések segítségével az ország északi részén több vízkivételi pontot is kijelölnek a környező iskolák, intézmények számára. A projekt költségvetése 21,4 millió forint, ebből a támogatás mintegy 15 millió forint.

A NeWater Kutató és Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. innovatív szennyvíztisztítási-technológia megvalósulásához kínál újító megoldást. A projekt keretében egy kínai szennyvíztisztító telep adatait felhasználva összehasonlító elemzéseket végeznek, hogy ezzel az előremutató technológiával milyen teljesítménybeli javulást lehet elérni a hagyományos rendszerhez képest. A projekt költségvetése 21 millió forint, a támogatás csaknem 14,8 millió forint - áll a közleményben.