Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Koronavírus: A lett kormány minden gyermek után 180 ezer forintos támogatást adna a családoknak

Hírek2021. feb. 17.MTI

A lett kormány kedden gyerekek után járó fejenkénti 500 eurós (180 ezer forint) egyszeri családtámogatásról döntött a koronavírus-válsággal járó nehézségek leküzdése érdekében.

A támogatásokat a balti ország társadalombiztosítási rendszere automatikusan, külön kérelem nélkül kiutalja.

A döntést még jóvá kell hagynia az 1,9 millió lakosú Lettország törvényhozásának.

A támogatás által érintettek körébe tartoznak a 15 évesnél fiatalabb gyerekek és húsz éves életkorig a képesítést szerző fiatalok.

Azon szülők is megkapják az állami támogatást, akiknek gyermekei az április 6-ig hatályban lévő egészségügyi vészhelyzet ideje alatt születnek.

A lett szociális minisztérium szerint az intézkedés 182 millió eurót (65 milliárd forint) igényel majd.

A balti állam vezetése emellett fontolgatja egy egyszeri, 200 eurós (71 500 forint) támogatás nyújtását időseknek és fogyatékkal élőknek.

Lettországban eddig 77 697 fertőzöttet regisztráltak, akik közül 1486-an hunytak el a kórban. A gyógyultak száma 65 450.