Kövér: 2022-ben negyedszer is győzni fogunk

Hírek2021. nov. 14.MTI

2022-ben újra Európa védőbástyáján állva, negyedszer is győzni fogunk - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Fidesz 29., tisztújító kongresszusán tartott beszédében vasárnap.

A házelnök hangsúlyozta: az utóbbi évtizedben "a globalizmus erői és hazai helytartói háromszor vonultak fel ellenünk, de mi, az eszünkre és szívünkre egyaránt hallgatva, háromszor győztük le őket", demokratikus és békés módon. Az utóbbi évtizedben háromszor segítettük győzelemre Magyarországot, háromszor kaptunk ehhez erőt a Jóistentől és bizalmat a nemzetünktől - mondta.

MTI fotó: Koszticsák Szilárd

Kitért arra: Kelet és Nyugat urai már megint "a mi közép-európai bőrünkre" folytatják piszkos játszmájukat, amelyben nekünk megint "az egyelőre csak virtuális ágyútöltelék" szerepét szánják. Ha nem tudjuk Közép-Európát növekvő gazdasági erejének és lélekszámának megfelelő politikai tényezővé szervezni, meg is érdemeljük, hogy a történelem megismétlődjön velünk - vélekedett.