Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Közel hétmillió ember menekült el Ukrajnából

Hírek2022. júl. 12.MTI - Kokes János, Prága

Az Ukrajna elleni orosz katonai támadás utáni több mint négy hónap alatt 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba, közülük azonban mintegy 3 millióan már visszatértek Ukrajnába - jelentette ki Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa Prágában.

Lakosságarányosan a legtöbb ukrajnai menekültet Csehország, Lengyelország és Észtország fogadta be - mutatott rá a biztos az EU-tagországok bel- és igazságügyi miniszterei informális találkozója első napi tanácskozását követő sajtótájékoztatón.

Vít Rakusan cseh belügyminiszter kijelentette, hogy a menekülteket nyilvántartó egységes uniós regisztrációs rendszer jelenleg már működik. Szavai szerint Csehországba eddig mintegy 390 ezer ukrajnai menekült érkezett, s közülük mintegy 300 ezer továbbra is az országban tartózkodik. 

Johansson szerint az ukrajnai menekültek közül mintegy 3,7 millió személy kért ideiglenes védelmet az uniós országokban. "Mások is itt maradtak, de nem kértek védelmet, mert azt tervezik, hogy visszatérnek Ukrajnába. Olyan esetek is vannak, amikor a menekültek két országban is védelmet kértek. Tehát nehéz pontos számokat mondani" - fejtette ki az európai biztos. Leszögezte: a rendelkezésre álló adatok szerint jelenleg mintegy 3,2-3,7 millió ukrajnai menekült tartózkodik az Európai Unió területén.

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) a múlt héten azt közölte, hogy adatai szerint eddig 8,8 millió állampolgár távozott Ukrajnából, közülük 3,3 millió pedig már vissza is tért hazájába. A hivatal szerint az összes európai országban tartózkodó ukrajnai menekültek száma 5,6 milliót tesz ki jelenleg.

Johansson elmondta: az Európai Unió szakértői már dolgoznak egy szolidaritási nyilatkozat szövegén, amely alapján egyes országokból más országokba lehetne átirányítani az ukrán menekülteket. Eddig az EU tizenhárom tagállama jelezte, hogy kész részt venni a projektben, amely a jelenlegi ismeretek szerint mintegy nyolcezer embert érintene. További részleteket az uniós biztos nem közölt.

Prága azért ad otthont az EU-tagállamok bel- és igazságügyi miniszterei kétnapos informális találkozójának, mert július elsejétől hat hónapig Csehország tölti be az Európai Unió Tanácsa soros elnöki tisztségét.