Közelebb került a következő uniós költségvetés elfogadása

Hírek2020. nov. 10.MTI

Az Európai Unió Tanácsának német soros elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes kompromisszumra jutottak a 2021 utáni, következő hétéves pénzügyi keretről és az európai költségvetés új saját forrásainak bevezetéséről.

Ideiglenes kompromisszumra jutottak kedden az Európai Parlament (EP) tárgyalói és Európai Unió Tanácsának német soros elnöksége a 2021-ben kezdődő hét éves ciklus európai uniós költségvetéséről és a büdzsé új saját forrásainak bevezetéséről.

A megállapodást még az uniós tagállamoknak, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának, majd pedig az EP plénumának is el kell fogadnia.

Az Európai Tanács júliusban egyezett meg az unió következő hétéves költségvetésnek és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alap 1800 milliárd eurót kitevő költségvetéséről. Az EP számos uniós program, egyebek mellett a környezetvédelemi fellépések, az egészségügy finanszírozására, valamint az oktatásra fordított forrásokat kevesellte.

A tájékoztatás szerint a kompromisszumos megállapodás megháromszorozza, 16 milliárd euróval emeli az uniós egészségügyi programra jutó forrásokat, az Erasmus+ számára egyévnyi támogatással többet juttat, és biztosítja, hogy a kutatásra szánt összegek folyamatosan emelkedjenek.

Az ideiglenes megállapodás szerint 15 milliárd euró jut a koronavírus-járvány elleni fellépésre, a következő generáció számára új lehetőségeket teremtő kiemelt programokra. A maradék egymilliárd euró a jövőbeli esetleges igényeket és válságok kezelését szolgáló, rugalmasan felhasználható összeget emeli.

A költségvetés és helyreállítási program teljes összegének legalább 30 százalékát az éghajlatváltozással kapcsolatos célokra, 2024-től az éves kiadások 7,5 százalékát, 2026-tól pedig 10 százalékát biodiverzitási célokra kell fordítani, és ennek ellenőrzésére hatékonyabb éghajlat- és biodiverzitás-megfigyelő módszertant kell majd alkalmazni - szögezték le.

A költségvetés másik átfogó prioritása a nemek közötti egyenlőség biztosítása lesz, amely a programok nemekre gyakorolt hatásának előzetes felmérésével és nyomon követésével valósítanak meg.

A tárgyalók megegyeztek abban is, hogy a járvány utáni helyreállítást célzó tervhez szükséges hitelfelvétel közép- és hosszútávú költségeit nem szabad sem az uniós költségvetésben szereplő befektetési programok rovására, sem pedig a tagállamok bruttó nemzeti termékén alapuló hozzájárulásának növelésével rendezni.

Ezért a következő hét évre menetrendet fogaztak el az európai költségvetés új saját forrásainak bevezetésére. A menetrendben a 2021-től bevezetni tervezett, műanyagokra kivetett adóból származó bevétel mellett 2023-tól az európai kibocsátáskereskedelmi rendszeren (ETS), 2024-től a digitális adón, majd 2026-tól a pénzügyi tranzakciós adón alapuló bevétel, valamint a vállalati szektortól származó pénzügyi hozzájárulás vagy új egységes társaságiadó-alap szerepel.
   

Videók ajánlása vagy bármi