Lakásuk romokban - Így élte át a bejrúti robbanást egy kinn élő magyar

Hírek2020. aug. 5.MTI

A Bejrútban élő magyar férfi szemtanúja volt a libanoni főváros kikötőjében kedd este történt robbanásnak, amelynek több ezer sebesültje és már több tucat halottja van.

Az M1 Híradónak Skype-on nyilatkozó Németh Ágoston elmondta: a kikötővel szomszédos városrészben lakik menyasszonyával, mintegy 300-400 méterre a történtektől. A lakásuk teraszáról nézte végig ahogy 17 óra 40 perckor lángba borult a kikötőben egy épület. 

Először puskaropogás szerű hangot hallott, majd 18 óra után volt a második, az igazán hatalmas robbanás, amelyet a felvételeken látni. Egy pillanattal később az ablakok kitörtek, ő a földön találta magát és látta, hogy a lakásuk romokban van: minden ablak kitört, az összes bútor szanaszét repült, semmi nem maradt a helyén, mindenütt üvegszilánkok borították a padlót, a bejárati ajtó teljesen kidőlt, a lift fémajtaja beszakadt.

Úgy döntöttek, hogy barátaikhoz költöznek át. Útban feléjük az utcán folyamatos volt a szirénázás, és látták, ahogy sebesülteket visznek autókkal.

Mint mondta, a helyi híradások szerint egy ammónium-nitrát raktár égett és robbant fel.

A műsorvezető kérdésére Németh Ágoston közölte: nem volt tudomása arról, hogy a közelben robbanószert tároltak volna. Mint mondta, az ammónium-nitrát műtrágyagyártáshoz is alapanyag, ezért nem jelentené ki, hogy robbanószer volt az épületben.

Közölte, hogy a teraszukról látta azt is, amint egy hajót a robbanás odébb lök, és az épület, amely kigyulladt, eltűnt, helyén kráter van, amelybe beömlött a tenger.

Németh Ágoston elmondta még, hogy jól vannak, szerencsére több magyar barátjuk él Bejrútban, akikkel felvették a kapcsolatot, azok pedig felajánlották, hogy megszállhatnak náluk.