Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Lavrov: Moszkva tervbe vette az Oroszország-India-Kína (RIC) formátum újbóli felélesztését

Hírek2024. jún. 26.MTI

Kudarcra ítéltetett Joe Biden amerikai elnök kormányzatának azon törekvése, hogy "stratégiai vereséget" mérjen Oroszországra - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Primakovi Előadások elnevezésű éves nemzetközi külpolitikai fórumon.

Lavrov emlékeztetett rá, hogy a múltban kivétel nélkül "tragikus következményekkel járt az adott állam és pártfogói számára", ha valamely ország katonai és politikai dominanciára törekedett. Szavai szerint Washington továbbra is vakon hisz az amerikai kivételességben.
Nagyon sokatmondónak nevezte Donald Trump volt amerikai elnök kijelentését, miszerint a dollár elvesztette hírnevét a világban. A tárcavezető úgy vélekedett, meg fogják bosszulni magukat azok az amerikai kijelentések, amelyek szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyes határozatait nem kötelező végrehajtani.

Eleve kudarcra ítéltnek nevezte a Biden-kormányzat arra irányuló törekvését, hogy stratégiai vereséget mérjen Oroszországra, és azt a "meglehetősen naiv vágyát" is, hogy egyszerre tartóztassa fel Moszkvát, Pekinget, és Teheránt.
 

A jelen szakaszban abszolút prioritás számunkra, hogy megakadályozzuk, hogy a biztonságunkat fenyegető fenyegetések abból az Európából jöjjenek, ahol egyáltalán nem európaiak az urak

- fogalmazott Lavrov.

Megismételte, hogy Oroszország nyitott az Európával folytatott párbeszédre az orosz alkotmányban rögzített területi realitások - az ukrajnai régiók elcsatolásának - elismerése alapján. Szomorúnak nevezte az EU vezetésének "elésztesedését", vagyis azt, hogy ruszofóbokat jelöltek a csúcsposztokra.

A Lavrov által képviselt álláspont szerint Oroszország a hasonlóan gondolkodó országokkal együtt a dekolonizáció folyamatának lezárását szorgalmazza, és egy új stratégiai kezdeményezést mozdít előre, amelynek célja "a fejlődő világ felszabadítása a neokolonializmus modern megnyilvánulásaitól.

Közölte, hogy Moszkva tervbe vette az Oroszország-India-Kína (RIC) formátum újbóli felélesztését. Azt hangoztatta, hogy Oroszország és Kína az az Egyesült Államok ellenállása ellenére meg fog tenni mindent, ami a fejlődéséhez kell.