Légvédelmi rendszereket ad Nagy-Britannia Ukrajnának

Hírek2023. aug. 17.MTI

A brit védelmi minisztérium három szerződést írt alá 115 millió dollár értékben, amelyek lehetővé teszik légvédelmi felszerelések küldését Ukrajnába - számolt be csütörtökön a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál a Sky News brit tévécsatorna jelentésére hivatkozva.

A brit védelmi minisztérium a három közül a legnagyobb, 56 millió font (71,4 millió dollár) értékű szerződését a norvég Kongsberg védelmi vállalattal kötötte.

Ez a dokumentum rendelkezik olyan drónellenes rendszerekről, amelyeket Ukrajna használhat az orosz drónok azonosítására, nyomon követésére, megzavarására, valamint megsemmisítésére.

Többek között a CORTEX Typhon típusú rendszerről van szó, a norvég gyártó a hét elején jelentette be, hogy hamarosan szállít ilyen eszközöket.  

A két másik ügylet is a légvédelmet érinti, de ezekről a brit védelmi minisztérium nem közölt részleteket.

A szerződéseket a brit vezetéssel Ukrajna számára létrehozott nemzetközi alap (IFU) keretében kötötték, amely immár több mint 770 millió fontot gyűjtött össze, hogy katonai támogatást nyújtson Ukrajnának.A német kormány csütörtökön jelentette be, hogy újabb katonai segélyszállítmányt adott át Ukrajnának.

A csomag tartalmaz két IRIS-T légvédelmi rakétakilövőt, több mint 4500 darab, 155 milliméter kaliberű füstlövedéket, tíz GO12-es földi megfigyelő radart, négy HX81-es nyerges vontatót, négy félpótkocsit, valamint nyolc rakodót.