Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Legyőzhetetlen hadsereget akar Kim Dzsong Un

Hírek2021. okt. 12.Növekedés.hu

Észak-Koreának fejlesztenie kell védelmi képességeit az Egyesült Államok ellenséges politikája és Dél-Korea fegyverkezése miatt, ami destabilizálja a Koreai-félszigetet - jelentette ki kedden Kim Dzsong Un. Az észak-koreai vezető egy katonai kiállításon beszélt erről Phenjanban - írta meg az Euronews.

Kim Dzsong Un úgy nyilatkozott, önvédelmi célból fejlesztik az ország hadseregét, nem akarnak háborút indítani.

Szó sincs háborúról akárkivel is, hanem meg akarjuk akadályozni a háborút, és növelni akarjuk elrettentő képességünket nemzeti szuverenitásunk védelme érdekében

- idézte Kim Dzsong Un beszédét az Euronews az állami KCNA hírügynökségre hivatkozva.

Észak-Korea a múlt hónapban újabb ballisztikus rakétát lőtt ki a tengerbe, a partvidékétől keletre, ami már az ötödik hasonló teszt volt ebben az évben. Teszi mindezt annak ellenére, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata alapján Észak-Koreának tilos lenne ballisztikus rakétákat tesztelni.

Dél-Korea a közelmúltban első ízben próbált ki tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát, repülőgéphordozó építését tervezi, valamint F-35-ös harci repülőgépeket vásárolt az Egyesült Államoktól.

Ahogy arról korábban beszámoltunk,  egy észak-koreai tábornok, aki 30 éven dolgozott az észak-korai hírszerzésnek, azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy Phenjan a 80-as évek óta folyamatosan fejleszti kibernetikai hadseregét, ami a világon bárhol képes lecsapni. Arról is beszélt, hogy az észak-koreai vezetés mindig kétségbeesetten kereste az eszközeit annak, hogy a lehető legtöbb keményvalutára tegyen szert: laboratóriumban kábítószert állíttat elő külföldi értékesítésre, és illegálisan fegyvert ad el különböző közel-keleti és afrikai országoknak.

A Koreai félszigetet kettészelő háború 1953-ban fegyverszünettel ért végét, a felek békeszerződést azóta sem kötöttek.

Észak-Korea és Dél-Korea elméletileg így azóta is háborúban áll egymással.

Mun Dzsein dél-koreai elnök szeptemberben azt javasolta, hogy a két ország – valamint szövetségeseik, a Dél-Koreát támogató Egyesült Államok, illetve Észak-Korea legnagyobb gazdasági partnere, Kína – a háborút hivatalosan nyilvánítsa befejezettnek.