Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter

Hírek2023. jún. 28.Növekedés.hu

Varga Judit a Magyar Nemzetben adott interjúban beszélt arról, hogy július 31-én távozik posztjáról. Az Európai Parlamentben szeretne a későbbiekben a Fidesz frakcióban dolgozni, a választásokig pedig részt vesz az EP-kampányban.

A választás után az Európai Parlamentben szeretné a magyar emberek érdekeit képviselni, addig is aktívan bekapcsolódik a kampányba - mondta Varga Judit a Magyar Nemzetnek.

Hogy ezt teljes erőbedobással megtehesse, lemond a miniszteri posztjáról.

Varga Judit

Varga Judit a konzervatív erők megerősödését reméli, s további munkájával ezt a célt fogja szolgálni.

Mint mondta, az 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje: konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretnék aktív szerepet vállalni.

Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni

- tette hozzá.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a 2024-es EP-választásokon Varga Judit igazságügyi miniszter fogja vezetni a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját.

A miniszter, aki nemrég tető alá hozta az igazságügyi csomag elfogadását és a decemberi megállapodást az Európai Bizottsággal, jelenleg pedig a 2024 második felében esedékes uniós elnökség szervezésén dolgozik, eszerint új feladatot kap a közeljövőben.

Varga Judit 2019 óta a negyedik Orbán-kormány igazságügyi minisztere, az azt megelőző években pedig Brüsszelben és Strasbourgban képviselte Magyarországot.

2009-től kilenc évig dolgozott az Európai Parlamentben politikai tanácsadóként, ahol három évig tagja volt Áder János EP-képviselő, későbbi köztársasági elnök csapatának. 2018-ban a miniszterelnök javaslatára Áder János volt államfő az európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárrá nevezte ki. 

 

2019. július 11-én az Orbán-kormány igazságügyi miniszterének nevezték ki, az igazságügyi tárca mellett pedig az uniós ügyek képviselete is az ő feladata lett.

Varga Judit három gyermek édesanyja, köztársasági ösztöndíjas jogász, aki tárgyalóképes angol, francia és német, társalgási szintű spanyol nyelvtudással rendelkezik. 

A Forbes Magazin szerint 2019-ben a hetedik, 2020-ban pedig a harmadik legbefolyásosabb női közéleti szereplő volt Magyarországon - írja a lap.