Eldőlt: feloldják a korlátozásokat Angliában

Hírek2021. júl. 12.MTI

A brit kormány egy hét múlva feloldja a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére elrendelt, még érvényben lévő utolsó jogi korlátozások nagy többségét Angliában, de továbbra is javasolja egyes elővigyázatossági ajánlások betartását, például maszkok viselését zsúfolt beltéri helyszíneken - jelentette be hétfőn Sajid Javid brit egészségügyi miniszter.

Sajid Javid a londoni alsóház képviselőinek tartott hétfői tájékoztatásában megerősítette, hogy az oltási kampány sikerére alapozva a kormány tartja magát az utolsó korlátozások feloldásának július 19-i időpontjához, és nem tartja indokoltnak a további halasztást.

A brit kormány a múlt hónapban az eredeti, június 21-i időpontról négy héttel későbbre, július 19-re halasztotta az angliai jogi korlátozások megszüntetését, azzal a céllal, hogy az oltási kampány lépést tudjon tartani a fokozottan fertőzőképes, Nagy-Britanniában dominánssá vált delta koronavírus-variáns terjedési ütemével. A Downing Street hétfői tájékoztatása szerint a halasztás eddigi három hete alatt 6,8 millió első és második dózist adtak be Angliában a koronavírus elleni vakcinákból.

A londoni miniszterelnöki hivatal idézte az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) és a Cambridge-i Egyetem közös elemzését is, amely arra vall, hogy a nagy-britanniai oltási kampány egyedül Angliában 8,5 millió koronavírus-fertőződést és 30 ezer halálesetet akadályozott meg. Az egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a koronavírus elleni oltás első dózisából

az Egyesült Királyság egészében eddig 45 881 721-en részesültek, közülük 34 764 511-en a második adagot is megkapták. Ez azt jelenti, hogy a brit felnőttek 87,1 százalékát már beoltották a vakcina első adagjával, 66 százalék, vagyis a felnőtt lakosság kétharmada mindkét dózist megkapta.

A kormány célkitűzése az, hogy július 19-ig, a még érvényben lévő jogi korlátozások zömének tervezett feloldásáig a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 52,7 millió ember - megkapja az első oltási dózist, szeptember közepére pedig minden felnőttnek mindkét oltási adagot beadják.

A Downing Street hétfői közleménye szerint

a korlátozások feloldásának július 19-i időpontja közelebb esik a nagy-britanniai nyári iskolai szünet kezdetéhez, és a vakáció időszakában várhatóan alacsonyabb lesz a fertőzések terjedési üteme.

A londoni miniszterelnöki hivatal azzal érvel, hogy amennyiben a korlátozások feloldását későbbre halasztanák, a téli szezonális betegségek, például az influenza miatt nőhetne az állami egészségügyi szolgálatra (NHS) nehezedő nyomás. A Downing Street felhívása szerint létfontosságú, hogy mindenki beadassa magának mindkét oltási adagot.

Boris Johnson hivatala felidézte a PHE legutóbbi vizsgálati adatait, amelyek egyértelműen azt mutatják, hogy a vakcinák nagyon hatékonyak a delta vírusváltozattal szemben is.

Az angliai közegészségügyi szolgálat számításai alapján a Pfizer-BioNTech vakcinája mindkét adag beadása után 96 százalékos, az Oxford-AstraZeneca oltóanyaga ugyancsak két dózis esetén 92 százalékos hatékonysággal veszi elejét a koronavírus delta variánsa okozta fertőződésből eredő, kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések kialakulásának.

Súlyos megbetegedések és halálesetek ezután is lesznek, de sokkal kisebb számban, mint az oltási program kezdete előtt - hangsúlyozta a londoni miniszterelnöki hivatal.