Macron "botrányosnak" nevezte a lengyel kormányfő bírálatait a Putyinnal folytatott telefonbeszélgetéseiről

Hírek2022. ápr. 7.MTI - Venczel Katalin, Párizs

Emmanuel Macron francia államfő "megalapozatlannak és botrányosnak" nevezte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború kapcsán folytatott telefonbeszélgetéseire vonatkozó bírálatát.

A lengyel miniszterelnök a Moszkvával szembeni visszafogott magatartásért bírálta hétfőn Olaf Scholz német kancellárt és Emmanuel Macron francia elnököt.

Bűnözőkkel nem tárgyalunk, a bűnözőket le kell győzni

- jelentette ki, és feltette a kérdés:

vajon tárgyalnátok-e Hitlerrel, Sztálinnal, Pol Pottal?.

"Ezek a mondatok egyszerre megalapozatlanok és botrányosak, de nem lepnek meg, hiszen Morawiecki úr, aki egy szélsőjobboldali pártból jön, beavatkozik a francia politikai kampányba, miután többször is fogadta Marine Le Pent, (a Nemzeti Tömörülés államfőjelöltjét), akit támogat"

- mondta a francia elnök szerda este a TF1 francia kereskedelmi televízió élő választási vitaműsorában négy nappal az elnökválasztás első fordulója előtt.

Teljesen vállalom, hogy Franciaország nevében, folyamatosan beszéltem Oroszország elnökével a háború elkerülése és egy új európai békekonstrukció megteremtése érdekében több éven át

- hangsúlyozta Emmanuel Macron, aki az ukrajnai háború február 24-i kitörése óta kilenc alkalommal folytatott hosszú telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyinnal.

A mandátumom kezdete óta tárgyalok vele, de soha nem voltam naiv, másokkal ellentétben, soha nem voltam cinkosa, másokkal ellentétben

- tette hozzá, mindenekelőtt legfőbb kihívójára, Marine Le Penre utalva.

Mindig is az Oroszországgal folyatott párbeszéd híve voltam, folyamatosan tárgyalok a tűzszünet és a humanitárius fegyverszünet eléréséért, ahogy egyébként azt Olaf Scholz német kancellár is teszi, vagy más állam- és kormányfők Európában. Úgy vélem, hogy ez a feladatom, részrehajlás és naivitás nélkül

- mondta a francia elnök.

A vitaműsorban Marine Le Pen Franciaország moszkvai nagykövetének visszahívását szorgalmazta tiltakozásul az orosz erők által Ukrajnában a civil lakosság ellen elkövetett atrocitások ellen.

A felmérések szerint az elnökválasztás vasárnapi első fordulójából Emmanuel Macronnak és Marine Le Pennek van továbbra is esélye továbbjutni az április 24-i második fordulóba.

Ha most tartanák az első fordulót, a jelenlegi államfő az Ipsos közvélemény-kutató hétfőn közzétett felmérése szerint 27,5, míg Marine Le Pen 22 százalékot érne el.

E szerint a mérés szerint a két jelölt között az erőviszony nem változott az elmúlt héten, Macron a második fordulót a szavazatok 53 százalékával nyerné meg most, míg Marine Le Penre a választók 47 százaléka adná a voksát. A Harris Interactive viszont a Nemzeti Tömörülés jelöltjének támogatottságát 48,5 százalékra, Macronét pedig 51,5 százalékra mérte, ami már a hibahatáron belül van.