Magyarország vette idén a legtöbb fegyvert Németországtól

Hírek2019. dec. 28.Növekedés.hu

Idén közel nyolcmilliárd eurós rekordot döntött a német fegyverexport, ebből Magyarország vásárolta a legtöbb fegyvert, közel 1,8 milliárd euróért.

Magyarországra érkezett a legtöbb német gyártmányú fegyver 2019-ben - írja az Euronews a német gazdasági minisztérium adatai alapján, melyeket a Deutsche Welle közölt.

Idén 7,95 milliárd eurós rekordot döntött a német fegyverexport, ebből Magyarország vásárolt 1,77 milliárd euró értékben. A második helyen Algéria áll, ahova 843 millió euró értékben szállítottak hadászati eszközöket, a harmadik pedig Egyiptom 802 millió eurónyi vásárlással.

Az exportált fegyverek csaknem negyede Magyarországra érkezett. Ezt erősítették meg most a német szélsőbaloldali és zöld politikusok által igényelt év végi adatok is.

A kikért adatokból az is kiderül, hogy a 2019-es, kormány által jóváhagyott, fegyverek, harci járművek és hadihajók exportja megdöntötte a 2015-ös rekordot, és az elmúlt évek után újra jelentős növekedést produkált. Az exportengedélyek már az év közepén meghaladták a tavalyi 5,3 milliárd eurós összértéket.

Csökkent a legellentmondásosabb tételek, a harmadik országokba exportált fegyverek aránya. A nem uniós tag, illetve nem NATO-tag országokban az exportok 44,2 százaléka ment a tavalyi 52,9 százalékhoz képest.

Eközben a német fegyverek első tíz vevői között több olyan ország is szerepel, így Algéria és Egyiptom, amiket emberi jogi szempontból élesen bírálnak nemzetközi szervezetek.

Szaúd-Arábiába felfüggesztette Németország a fegyverexportot, Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolása után.

2018 év végén jelentették be, hogy beszereznek 44 Leopard 2A7+ nehéz harckocsit és 24 Panzerhaubitze 2000 (Pzh 2000) önjáró löveget. A Honvédelmi Minisztérium költségvetése 616 milliárdos lesz 2020-ban, ami 103 milliárd forinttal több, mint idén - emlékeztet az Euronews.