Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A karácsonyi balhé prolongálva – a fuvarosdemonstráció céljai és a miniszteri reakció 

Hírek6 órájaNövekedés.hu

Ha nem teljesülnek a 12 pontba szedett követeléseik, kedden is tüntetnek a kamionosok Budapesten – hangzik a fenyegetés egyfelől, az útdíjemelés szükségességéről szóló érvek másfelől. Verbális adok-kapok, miközben Budapest nehéz nap elé néz.

Sajtóértesülések szerint benzinkúton éjszakáztak, ma pedig visszatérnek a kamionosok Budapest útjaira. A rendezvény egyik szervezője, Sinka István állítólag személyesen vitte el a fuvarozók 12 pontból álló követeléseit az Építési és Közlekedési Minisztériumba (ÉKM) hétfő este. A Telexnek arról beszélt: a hétfő éjszakát egy benzinkúton töltik, kedden pedig folytatják a tiltakozást Budapesten, amíg nem teljesül az összes követelésük. A másik szervező, Orosz Tibor a lapnak azt mondta, este még megpróbálják bejuttatni azokat a kamionosokat is a Hősök terére, akik nem fértek be az ötvenes keretbe, ebben taxisok segítenek nekik.


Lázár János közlekedési miniszter érvelése 

Lázár János építési és közlekedési miniszter facebook oldalán hosszú posztban reagált az eseményekre, ebből közlünk részleteket;

„Az útdíjakat pedig nem azért emeljük, hogy a fuvarosoknak rosszabb legyen, hanem azért hogy a főutak mentén élőknek legyen jobb. Elfogadhatatlan, hogy a fuvardíjakon több millió, falvakban élő, vagy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos. Amíg az alacsonyabb rendű utak olcsóbbak vagy ingyenesek a kamionok számára, addig maradnak az élhetetlen települések, a lakhatatlanná vált házak.

Tehát tárgyalunk bárkivel, de egyetlen dologból nem engedünk: annak a hárommillió embernek a nyugalmából és biztonságából, akik hosszú évek óta szenvednek a teherforgalom miatt. Mert most az ő idejük jött el. Eleget szenvedtek már.”

„Ha ma valaki azt gondolja, ezeknek a kamionoknak semmi keresnivalójuk nincs Budapest utcáin, tegye fel a kérdést, akkor mi keresnivalójuk van Biharkeresztesen, Mátészalkán, vagy bárhol máshol?

A válasz ma már egyértelmű: ha nem oda mennek, akkor semmi. Mert ma már mehetnek másfelé is. Az elmúlt közel 15 évben ugyanis annyi sztrádát és autóutat építettünk, amennyivel a hazai pályahálózat – lakosságarányosan – mostanra eléri a legfejlettebb nyugati országok szintjét.

2010 óta mintegy 3.000 milliárd forint értékben fejlesztettük csak a gyorsforgalmi úthálózatot.”


Fuvarozók követelései – a 12 pont 1.1 verzió

 A demonstráció szervezői céljaikat 12 pontban foglalták össze, de hogy melyik 12-ben, az egyelőre nem világos, tudniillik a 12 pontnak két változata jelent meg a nyilvánosságban. Az egyiket Kis Gergő, a másikat Orosz Tibor jegyzi. Jelenleg az is kérdés, hogy milyen demokratikus legitimációja van az egyes változatoknak? A két verzió az üzenete lényegét tekintve nem, de részleteiben jelentősen eltér egymástól. Alább a főszervezőként mutatkozó Orosz Tibor Facebook oldalán közzé tett változatot idézzük:

  1. Követeljük, hogy azonnal vonják vissza az 54%-os infrastruktúradíj emelést a főútvonalak tekintetében és vezessék vissza az inflációkövető díjemelés gyakorlatát. Valamint a 375/2025 rendeletből vegyék ki a miniszteri rendeleti úton történő útdíjemelés lehetőségét! Valamint vezessenek be a magyar fuvarozók részére sávos díjmegállapítás alapján működő nagyfelhasználói útdíjkedvezmény rendszert!
  2. Követeljük, hogy azonnali hatállyal mondjon le az MKFE és a NiT vezetése!
  3. Magyarország kormánya azonnal hagyjon fel a lakosság hergelésével a fuvarozók, kamionok ellen! Egy olyan gyűlöletkampányt indított el a szakminiszter amiben a gazdasági és társadalmi viszályt szít. A kialakult helyzetben már egy egyszerű parkolás is lincshangulatot válthat ki a gépkocsivezetőkkel szemben.
  4. Követeljük az értelmetlenül és minden szakmaiságot nélkülözve kihelyezett súlykorlátozó táblák visszavonását! Ahol a korlátozás indokolt, ott megfelelő terelőutakat és egyértelmű táblázást kérünk.
  5. Követeljük, hogy a kormány a valódi fuvarozókkal – nem az érdekképviseletekkel (MKFE, NiT) – folytasson egyeztetéseket! A KKV-szektor kapjon valódi képviseleteti lehetőséget. Számos kisvállalkozás a megszűnéls szélén áll; ha eltűnünk, nem lesz kit sarcolni. 
  6. Követeljük az útdíjat nem fizető hazai és külföldi fuvarozók elleni azonnali és határozott fellépést! Fel kell tárni a rendszám-, szakaszjegy- és eszközmanipulációkat, súlyosan szankcionálni kell az útdíjcsalókat, akár visszamenőleg is. Vezessenek be egységes, magyar, GPS-alapú útdíjszedő rendszert mindent tehergépkocsiba!
  7. Követeljük a bírságtételek emberi léptékű csökketését, a bírságplafon visszaállítását, valamint mérlegelési jogkört a magyar vállalkozások és gépkocsivezetők esetében.
  8. Követeljük a gépkocsivezető szakma önálló szakmaként való elismerését! Haladéktalanul kezdődjenek tárgyalások egy gépkocsivezetői életpályamodellről, az adó- és járulékrendszer módosításáról, valamint egy külön büntetőpontrendszer bevezetéséről a hivataásos sofőrök számára. Szűnjön meg az indokolatlan hatósági vegzálás! 
  9. Valós piacvédelmi intézkedéseket követelünk! A fuvardíjszámlák fizetési határideje legfeljebb 30 nap legyen. Jöjjön létre ellenőrző szerv a notórius nem fizetők szankcionálására. CSökkentsék a KKV-fuvarozók terheit, vizsgálják felül a kötelező biztosítási díjakat, és biztosítsanakk IPA-kedvezményeket!
  10. Kérjük a fuvarpiac szereplőinek érdemi szabályozását! Speditőri tevékenységet csak az végezhessen, aki rendelkezik legalább egy saját tehergépkocsival. Szankcionálják a díjakat mesterségesen manipuláló piaci szereplőket!
  11. Támogatjuk a külföldi honosságú tranzitforgalom autópályákra terelését a hatályos jogszabályok szerint, de ez a korlátozás a magyar fuvarozókat ne érintse! Az állam gondoskodjon megfelelő számú és minőségű parkolóhelyről; a bírságolás nem megoldás.
  12. Kezdeményezzük egy KKV-érdekvédelmi kerekasztal létrehozását, ahol a gazdasági élet szereplői közösen segítik a döntéshozók munkáját. Az érdekképviseletek rendszerét meg kell reformálni, mert jelen formájukban nem a vállalkozások érdekeit szolgálják.

2025. 12. 10. 

Magyar fuvarozók