Matolcsy: az új kihívásokra a jegybankoknak is meg kell találniuk a válaszokat

Hírek2019. dec. 5.MTI

A technológia és a pénz forradalmának jelenlegi korszakában új világrend alakul, az új kihívásokra pedig a jegybankoknak is meg kell találniuk a megfelelő válaszokat – Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Magyarország és a Koreai Köztársaság diplomáciai kapcsolatainak 30 évvel ezelőtti létesítése alkalmából rendezett konferencián csütörtökön, Budapesten.

Az MNB elnöke kiemelte: az új világrendben a két pólust az Egyesült Államok és Kína jelenti, a régiók és – a 10 milliónál több lakost számláló agglomerációk – a megavárosok szerepe erősödik majd. Hozzátette, hogy az elmúlt években Ázsia szerepe nagymértékben felértékelődött, ehhez jelentősen hozzájárult Dél-Korea megerősödése, vállalatainak tevékenysége.

Matolcsy György hangsúlyozta, hogy az ismét kétpólusúvá váló világban, amelyben az Egyesült Államok mellett Kína játssza a vezető szerepet a globális gazdasági, technológiai versenyben, új hatalmi egyensúly alakul ki.

MNB elnöke a globális pénzpiaci kihívások között említette a fintech cégek megjelenését, térnyerését, hozzátéve, a fintech cégek fellépésére a hagyományos pénzintézeteknek is reagálniuk kell.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: az elmúlt harminc év alatt, a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta Dél-Korea és Magyarország jelentős fejlődésen ment keresztül. Magyarország a rendszerváltás után piacgazdaságra tért át, az elmúlt tíz évben a gazdaság jelentősen bővült, Dél-Korea ezalatt Kelet-Ázsia egyik  legerősebb gazdaságát építette ki.

Magyar Levente emlékeztetett: az idén Dél-Korea lett a legnagyobb külföldi befektető Magyarországon, a dél-koreai társaságok mintegy 409 milliárd forintot fektettek be az országban október végéig.