Megengedhetjük magunknak az egészségügyi ellátásokat?

Hírek2019. dec. 18.Növekedés.hu

Az Eurostat készített egy érdekes felmérést arról, hogy az európai lakosság mekkora hányada kénytelen lemondani a szükséges egészségügyi ellátásokról. A leggyakoribb ok természetesen a pénzhiány.

A felmérés szerint az EU lakosságának – 16 éven felüliek, 2018-as adat, önbevallás szerint – mintegy 3,6 százaléka nem részesül a szükséges egészségügyi ellátásban, elsősorban azért, mert nem tudja megfizetni azt. A második leggyakoribb ok a várólista volt, a harmadik pedig az, hogy a betegek, bár megtehették volna, hogy elmennek orvoshoz, ezt mégis halogatták, remélve, hogy az egészségügyi probléma magától megoldódik.

Az Eurostat közelebbről is szemügyre vette az elsőszámú okot, vagyis a megfizethetőséget, amely vizsgálatnak az alábbi ábrán láthatóak az eredményei. A számok azt mutatják, hogy az egyes országokban mekkora a szükséges egészségügyi ellátást anyagi okokból nélkülöző lakosság aránya.

A legmagasabb arány toronymagasan Görögországra jellemző, ott a lakosság 8,3 százaléka nem engedheti meg magának, hogy a szükséges egészségügyi ellátásban részesüljön. A második Lettország 4,2 százalékkal, a harmadik Románia 3,4 százalékkal. Érdekes még a magas olasz és belga arány, 2,0 illetve 1,7 százalékkal. Az EU-átlag 1,0 százalék, vagyis száz emberből egy kénytelen lemondani az egészségügyi ellátásról anyagi okokból.

Magyarországon rendkívül biztató értéket mértek a statisztikusok: a 0,3 százalék csupán egy hajszállal marad el a legfejlettebb nyugat-európai országok értékeitől.