Már 137 ezer munkavállalóra nyújtottak be bértámogatási kérelmet

Hírek2020. máj 29.MTI

A bértámogatási program már 137 ezer ember munkahelyét védi - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára . A munkahelyteremtő új támogatás lényege, hogy 6 hónapig a kormány biztosítja a bértámogatást, majd 3 hónapig a munkaadó foglalkoztatja a dolgozót, így 9 hónapra biztosított a foglalkoztatás.

Bodó Sándor közölte: a munkahelyvédelmi bértámogatásra augusztus 31-éig lehet beadni az igényeket, a pályázatban pedig újabb könnyítéseket vezettek be.
A munkahelyvédelmi támogatás mellett elindult a munkahelyteremtő bértámogatás is - tette hozzá.

A munkahelyteremtő bértámogatásra néhány nap alatt már 3200 munkahelyre adtak be pályázatot 4 milliárd forint igénnyel - mondta Bodó Sándor.
Az államtitkár hangsúlyozta, a koronavírus nehéz helyzetbe hozta a magyar gazdaságot, a káros hatásokat a kormány komplex intézkedési csomaggal mérsékeli, az adó- és járulékkedvezményeken, a hatékonyságnövelő és versenyképesség-javító támogatásokon túl munkaerő-piaci intézkedésekkel is védi az elmúlt 10 év eredményeit.

Az ITM államtitkára ismertette, hogy munkahelyvédelmi bértámogatási programban 10 500 vállalkozás nyújtott be eddig kérelmet több mint 137 ezer munkavállalóra.

A könnyítések révén pedig lehetőség van arra, hogy a dolgozók különböző csoportjára, különböző időszakban adjanak be támogatást a pályázók - tette hozzá. A munkahelyvédelmi bértámogatás pályázaton eddig több mint 90 ezer munkavállaló esetében született támogató döntés, a feldolgozás folyamatos. Eddig a pályázatok 98 százalékát támogatták, az elutasítottaknál a hiányosságok többségét adminisztrációs hiba jelenti, ezeket korrigálni lehet, a pályázatot újra be lehet adni.
"Azt tudom mondani, hogy a hozzánk fordulóknak szinte kivétel nélkül tudunk segítséget nyújtani" - fogalmazott Bodó Sándor.

Az államtitkár elmondta, a magyar gazdaság fellendüléséhez nélkülözhetetlen a kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i), és ismertette, hogy k+f+i bértámogatásra eddig 750 cég pályázott több mint 12 ezer munkavállalója után.

Beszámolt arról, hogy a napokban indult munkahelyteremtő bértámogatási programra 84 milliárd forint áll rendelkezésre, ezzel 70 ezer új álláshelyet lehet finanszírozni.

A támogatás lényege, hogy 6 hónapig a kormány biztosítja a bértámogatást, majd 3 hónapig a munkaadó foglalkoztatja a dolgozót, így 9 hónapra biztosított a foglalkoztatás.

A támogatott időszakban személyenként legfeljebb havi 200 ezer forint a bértámogatás, ami az álláskeresők bruttó munkabérét és a hozzá kapcsolódó munkáltatói járulékokat tartalmazza. Ez dolgozónként havi nettó 112 ezer forint bértámogatást, azaz 9 hónap alatt elérheti a nettó 1 millió forintot is.