Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megkezdte az árvízi védekezést az E.ON – veszély esetén azonnal kikapcsolják az áramot

Hírek2024. szept. 17.Növekedés.hu

A Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemeltető E.ON Hungária Csoport is részt vesz az árvízi védekezésben.


Ahol a magas vízállás indokolja, biztonsági okokból, az érintett hatóságokkal egyeztetve, azonnal kikapcsolják az áramot. Pilismarót és Neszmély térségében, valamint a Sólyom-szigeten már megtörténtek az első biztonsági kikapcsolások. A legfontosabb szempont az emberek életének és vagyonának megóvása. 


Az energiacég az Ökumenikus Segélyszervezet árvízvédelmi munkáját is támogatja. A dunai árhullám levonulása során, veszély esetén azonnal kikapcsolja az áramot az érintett területeken az E.ON Hungária Csoport.

A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatcsoport szakemberei folyamatosan, éjjel-nappal kapcsolatban állnak az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal. Velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében.

Az érintett területeken az E.ON egészen addig biztosítja az áramellátást, ameddig az biztonságosan megtehető, veszélyhelyzet esetén azonban azonnal kikapcsolják a szolgáltatást. Az óvintézkedésekre az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása érdekében lehet szükség. Pilismarót és Neszmély térségében, valamint a Sólyom-szigeten már megtörténtek az első biztonsági kikapcsolások.

Az E.ON az ár levonulásának ütemét is folyamatosan figyeli majd, a krízishelyzet megszűnését követően pedig a lehető leghamarabb újraindítja az áramellátást az érintett területeken.

Az energiacég emellett első vállalatként csatlakozott stratégiai partnere, az Ökumenikus Segélyszervezet árvízi védekezését segítő tevékenységéhez. Az E.ON pénzügyi támogatása révén folyamatosan biztosított lesz a védekezési munkába bekapcsolódó önkéntesek étel- és italellátása.