Megszólalt a brit kormányfő az ukrán győzelmekről

Hírek2022. nov. 10.MTI

A brit miniszterelnök és az ukrán államfő szerint komoly eredmény az ukrán fegyveres erők szempontjából az orosz haderő kivonása Herszonból.

A Downing Street tájékoztatása szerint Rishi Sunak és Volodimir Zelenszkij csütörtökön telefonos megbeszélést tartott, és egyetértett abban, hogy az orosz kivonulás Herszonból tükrözi egyben az Ukrajna elleni orosz katonai offenzíva gyengeségeit is.

A két vezető szerint ugyanakkor továbbra is helyénvaló a helyzet óvatos megítélése mindaddig, "amíg nem lobog az ukrán zászló a város felett".

Rishi Sunak az ukrán államfővel tartott megbeszélésen megerősítette, hogy Nagy-Britannia folytatja Ukrajna katonai segélyezését. A brit kormányfő közölte, hogy London ezer föld-levegő típusú rakétát ad át Ukrajnának, emellett több mint 25 ezer olyan egyéni felszerelési egységcsomagot szállít, amelyet az ukrán katonák szélsőségesen hideg téli időjárás esetén tudnak használni.

A londoni miniszterelnöki hivatal már a hét elején bejelentette, hogy felszerelésekkel segíti az ukrán hadsereget a téli hadviselésben.E szállítmányokban a szélsőséges hidegben viselhető 25 ezer téli katonai ruházati egységcsomag mellett szerepel 12 ezer egységnyi olyan felszerelés - köztük 150 nagy befogadóképességű, fűthető katonai sátor -, amely lehetővé teszi a katonák számára a szabadban alvást rendkívül hideg időben is.