A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. és a MOHU Budapest Zrt. bemutatta az Energiaügyi Minisztérium részére a fővárosban jövőre bevezetni javasolt ún. gyűjtőpontos lomtalanítási koncepciót. Az új rendszer részleteinek kidolgozásához szükséges további egyeztetésekre, a jövő év elején kerül sor.
A kormány célja, hogy Magyarország minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, amelyben egyre kevesebb termék válik hulladékká, és a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosul újra. Ennek érdekében tavaly júliustól új koncessziós hulladékgazdálkodási rendszert vezetett be, amelyben a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. felelős az állami hulladékgazdálkodás közfeladatok ellátásáért.
A vonatkozó jogszabály szerint a lomtalanítást évente legalább egy alkalommal kell biztosítani a lakosság részére úgy, hogy a szolgáltatás ellátása összességében legalább a 2023. június 30-án megszűnt közszolgáltatási szerződésekben foglaltakkal azonos szolgáltatási színvonalon történjék.
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. kontrollált lomtalanítási koncepció kidolgozását és megvalósítását vállalta a hulladékgazdálkodási koncessziós beszerzési eljárás keretében.
A társaság tervezete szerint a fővárosi lakosok – az eddigiekkel ellentétben – nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított ún. gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat, ahonnan azokat hulladékáramonként elkülönítve juttathatja el majd a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. a hulladékhasznosítókhoz.
Ezzel megvalósul a veszélyes hulladékok rendezett körülmények között történő elkülönített gyűjtése és előírásszerű kezelése és a lomhulladékok anyagában hasznosítható része nem kerül a hulladéklerakókba, ami hozzájárul az európai unió által előírt hulladékgazdálkodási célértékek teljesítéséhez.
A megbeszélésen sor került a bevezetni tervezett új lomtalanítási rendszer részleteinek áttekintésére és a szakmai kérdések előzetes egyeztetésére. A felek megállapodtak abban, hogy az elhangzottak értékelését követően 2025. január első felében közösen határoznak a jövő évi lomtalanítás modelljének részleteiről.