Megszólalt a sportért felelős államtitkár a tao-rendszer utáni finanszírozásról
HírekKálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár szerint a költségvetési tervezet ismeretében a magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet.
A sportvezető a Facebook-oldalán emlékeztetett arra, hogy a kormány a múlt héten benyújtotta a 2027-es költségvetés tervezetét, amelyből "világosan kiderül, hogy a magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet".
A politikus azzal kezdte felsorolását, hogy az aktív kikapcsolódást, szabadidősportot és egészségmegőrzést szolgáló feladatok, programok, beruházások támogatása a 2026-os 13,48 milliárd forint után közel 130 százalékkal, 31 milliárd forintra emelkedik, azaz több mint duplájára nő az előirányzat.
"Az Aktív Magyarország koordinálásával számos programot indítunk és folytatunk, bevonva az oktatási intézményeket, a sportegyesületeket, a vállalati szféra képviselőit és az önkormányzatokat. A 2027-es költségvetés az első, jelentős lépcsőfokot jelenti ezen a területen a hosszú távú terveink megvalósítása felé. Az aktivitásra, szabadidősportra helyezett nagyobb hangsúly ugyanakkor nem megy a versenysport rovására"
- fejtette ki.
A versenysportról szólva Kálnoki-Kiss Attila közölte, a költségvetési javaslatban jelentősen növelik az olimpiai és paralimpiai sportágak támogatását, hogy a sportolók és edzőik kiszámítható feltételek között, nyugodtan készülhessenek a 2028-as Los Angeles-i olimpiára és paralimpiára. A többi közt 7,5 százalékkal több forrás jut a Nemzeti Versenysport-fejlesztési Programban szereplő sportágak támogatására. Emellett nem csökken az utánpótlássportra fordított összeg, a növekedés forrását a hatékonyabb sportesemény-menedzsment, továbbá az államilag kiemelt akadémiai és a taorendszer forrásainak újratervezése biztosítja.
Az államtitkár szerint a kormány fenntartja a Kiemelt Edzői és a Kiemelt Utánpótlás Edzői Program és a Nevelő Edző Program támogatását, biztosítva a sportolóink felkészítésében és a fiatal tehetségek nevelésében meghatározó szerepet betöltő edzők munkájának folytonosságát. A sportlétesítmények fejlesztésére pedig a Nemzeti Sportügynökség költségvetésén túl másfél milliárd forinttal nagyobb keret, összesen 4,9 milliárd forint áll rendelkezésre, ez 44 százalékos emelkedést jelent az előző évi összeghez képest.
A diák- és egyetemi sport támogatási kerete kétharmadával, 66 százalékkal nő, és egymilliárd forintra emelkedik a HISZEK Benned Sport Programra fordítandó összeg is. A Sportegyesületek Országos Szövetségének programja a kis- és közepes egyesületek utánpótlás-bázisának megtartását vagy növelését támogatja, emellett az utánpótlás-nevelés sportszakmai feladataival összefüggő költségekre nyújt vissza nem térítendő támogatást. A fogyatékossport ernyőszervezetinek támogatása 44 százalékkal nő.
"A 2027-es költségvetés biztosítja a magyar sport zökkenőmentes működését, a sportfinanszírozás átalakítása nyomán előálló átmeneti állapot rugalmas és előremutató kezelését"
- összegzett az államtitkár.