A vasárnap tartott második fordulóban, a szavazóhelyiségekből távozó választópolgárok megkérdezése alapján készült felmérés szerint Milanovic a leadott voksok 77,86 százalékát, legfőbb kihívója, a kormányzó, jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) által támogatott Dragan Primorac pedig a 22,14 százalékát szerezte meg.
Milanovic az elnökválasztás első fordulójában a voksok 49,09 százalékát gyűjtötte be, míg Primorac 19,35 százalékkal került a második helyre.
A vasárnapi szavazáson valamivel több mint 3,7 millió horvát állampolgár adhatta le voksát.
A horvát országos választási bizottság (DIP) szerint 16.30 óráig alacsonyabb volt a részvételi arány, mint öt évvel ezelőtt.
A szavazásra jogosult lakosság 34,77 százaléka járult az urnák elé, míg 2019-ben délután fél ötig ugyanez az arány 43,52 százalék volt a második fordulóban. Az első hivatalos részeredmények 19.30 óra után várhatók.