Merkely Béla: platófázisba ért a járvány

Hírek2020. dec. 8.MTI

Úgynevezett platófázisba ért a koronavírus-járvány a csaknem egy hónappal ezelőtt bevezetett korlátozó intézkedéseknek köszönhetően - közölte a Semmelweis Egyetem rektora kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Dr. Merkely Béla szerint a korlátozó intézkedéseket továbbra is érdemes fenntartani, hogy azok a plató elérése, vagyis az esetszámok növekedésének megállítása mellett az esetszámok csökkenését is eredményezzék.

Ez lehetővé tenné, hogy ki lehessen várni, amíg a lakosság jelentős részét beoltják - tette hozzá.

A koronavírus elleni oltással kapcsolatban dr. Merkely Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg a lakosság 60 százaléka nincs beoltva, valamennyi ember veszélyben van. A www.vakcinainfo.gov.hu honlapon elérhető regisztráció egyik célja ezért az oltással kapcsolatos bizalom növelése - mondta.

A rektor kitért arra is: a Semmelweis Egyetem klinikáin több mint ötszáz koronavírusos és koronavírus-gyanús beteg fekszik. A hozzátartozók tájékoztatásáért ezért létrehoztak egy információs vonalat, amelyen az általános információk mellett az előre megjelöltek hozzátartozójuk állapotáról is érdeklődhetnek - tudatta dr. Merkely Béla.