Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

MKB PÉNZÜGYI CSOPORT: FÓKUSZBAN AZ AGRÁRTÁMOGATÁS

Hírek2018. ápr. 15.Növekedés.hu

Az MKB Pénzügyi Csoport kiemelt támogatóként vesz részt a mezőgazdasághoz kapcsolódó szakmák és az agrárágazatban tevékenykedő vállalkozások fejlesztésében. Az MKB Bank vezérigazgatója Balog Ádám a növekedés.hu-nak elmondta, fontosnak tartják a vállalatok versenyképességének növelését, ám nem csupán a hitelezésben, hanem a pénzügyi tudatosság fejlesztésében is részt vesznek.

Újabb, egy évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója és Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) elnöke. A ceremónián elhangzott, hogy a tavaly megkötött szerződés tapasztalatai azt bizonyították, hogy a hazai mezőgazdaság számára kiemelten fontosak a tudatos, az ágazat hosszú távú igényeire megfelelő megoldásokat kínáló képzési programok, valamint a kiszámítható pénzügyi szolgáltatások és a versenyképesség erősítését segítő támogatások. Mint az MBK Bank vezérigazgatója Balog Ádám lapunknak elmondta, az MKB Pénzügyi Csoport éppen ezért fontosnak tartja, hogy az újabb megállapodásuk a már megkezdett hatékony és értékteremtő közös munka folytatása legyen, amely idén is a tavalyihoz hasonló változatos eseményekkel és szakmai programokkal valósul meg. Ennek érdekében a hitelintézet harmincmillió forinttal segíti idén is a szervezet működését. Ezen kívül a csoport a temékportfóliójával hatékonyan támogatja a szektor vállalkozóit, a termelést és a fejlesztést egyaránt. Mindezt bizonyítja, hogy az agráriumban tevékenykedő cégek is egyre több beruházást hajtottak és hajtanak végre.
Balog Ádám

A mezőgazdasági szektorban működő vállalkozások üzleti igényeinek teljes körű kiszolgálása érdekében az MKB Bank 2017 második félévében elindította az MKB Agrárpartner Programját, mely szakmai hátteret és keretet biztosít az együttműködésekhez. Az így kiépülő üzleti kapcsolatokon keresztül az MKB Pénzügyi Csoport kiemelt ágazati finanszírozóként és pénzügyi partnerként áll a szektor mellett. A pénzügyi szolgáltatások terén a Vidékfejlesztési Programhoz, valamint az eszköz alapú (lízing) finanszírozáshoz kapcsolódó termékek jelenthetnek komoly segítséget, és kiugrási lehetőséget a szektor vállalkozásai számára. Az MKB-Euroleasing is kiemelt szerepet tölt be az agrárvállalatok eszközfinanszírozásában, hiszen az általa kínált lízingmegoldások jelentős financiális mozgásteret biztosítanak a vállalkozások fenntartható üzleti működéséhez. A társaság ezért együttműködést alakított ki az ország legnagyobb mezőgazdasági gépforgalmazóival, meghatározó pénzügyi partner, piaci részesedése a mezőgazdasági gépfinanszírozás terén kimagasló, 2017-ben meghaladta a 20 százalékot. Ami a tavalyi agráreseményeket illeti, az MKB és a MEGFOSZ közös standdal, egységes stratégia mentén mutatkozott be az érdeklődőknek, a budapesti AgrárgépShow-n, valamint az I. NAK Szántóföldi Napokon.

A Legyél Te is Mezőgépész!” program keretében az MKB Bank munkatársai 19 szakiskolában, közel 1000 diák számára tartottak pénzügyi tudatosságra nevelő előadásokat. Miután kiemelt cél ennek fejlesztése, azt is megtudtuk, hogy a pénzintézet azon felül, hogy a jegybanki iránymutatásokat követi, saját projekteket is kidolgozott.

A sikert bizonyítja, hogy a „Pályaválasztási Napok” alkalmával a MEGFOSZ és az MKB az ország 27 középiskolájában, több mint 5000 fiatalnak mutatta be közösen az agrárszektorban rejlő pénzügyi és egyéb fejlődési lehetőségeket.
Szintén banki támogatással valósulhatott meg a mezőgazdasági gépész, gépésztechnikus és gépjavító szakos középiskolások számára a harmadik alkalommal megrendezett „MezőgépÉSZek” vetélkedő, amelyre az ország 22 középiskolájából 38 csapat, közel 200 diákkal nevezett.  A MEGFOSZ elnöke, Harsányi Zsolt elmondta, a szervezet igyekszik megkeresni a lehetséges finanszírozási forrásokat és felhívja tagjai figyelmét azon lehetőségekre, amelyek a szövetség által is felkarolt agrárpolitikai célkitűzések keretein belül a tagok gazdálkodásának és működésének elősegítését célozza. A mezőgépészet és tágabban a mezőgazdasághoz kapcsolódó munkák képesek hosszú távú megélhetést biztosítani, alkalmas az önálló, gazdálkodói tevékenység elindításához, így akár a generációkon átívelő, hosszú távú vállalkozói lét megalapozásához is.