MOL-Új Európa Alapítvány: 75 milliós pályázatot hirdet ki tehetséges fiatalok támogatására

Hírek2023. máj. 9.Növekedés.hu

Idén 25 + 50 millió forinttal támogatja a kiemelkedően tehetséges gyermekeket és fiatalokat a MOL-Új Európa Alapítvány Tehetségtámogató pályázata. Többek között ifjú zenészek, táncosok, vizuális alkotók, előadóművészek, matematikusok, természettudósok, informatikusok jelentkezését várják. A pályázatokat június 16-ig lehet benyújtani.

A MOL-Új Európa Alapítvány két új tehetségtámogató pályázatot hirdet 10-15, valamint 16-22 éves kategóriában, fiatal művészek, kutatók számára. Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik országos vagy nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményt értek már el, és céljaik eléréséhez, szakmai fejlődésükhöz, nemzetközi megmérettetésre való felkészülésükhöz támogatásra van szükségük.

Az alapítvány elhivatott, hogy aktívan és hosszú távon támogasson olyan közösségeket és egyéneket, akik valódi értékeket teremtenek. A MOL-Új Európa Alapítvány fő célja a tehetséggondozás, a kiemelkedően tehetséges gyermekek, fiatalok támogatása, munkájuk elismerése a tudomány és a művészet területén, illetve ezekhez kapcsolódóan a tehetséggondozás támogatása.

A 10-15 éves kategóriában egyéni és csoportos, míg a 16-22 éves korcsoportban egyéni pályázók jelentkezését várják. A pályázatot korcsoportonként az alábbi célokra lehet beadni: tandíj, ösztöndíjak, eszközvásárlás (művészeti eszközök, tudományos eszközök, szakkönyvek stb.), útiköltség-térítés (útiköltség, szállás, étkezés, nevezési díj, részvételi díj stb.), valamint egyéb, a szakmai fejlődéshez kapcsolódó költségek (pl. tanári óradíj, pályabérlet stb.).

„Az alapítvány számára kiemelten fontos a fiatalabb generáció felkarolása, legyen szó utánpótláskorú sportolókról, vagy a művészet és a tudomány területén tevékenykedő fiatal kutatókról. A MOL-Új Európa Alapítvány tehetségprogramjainak célja a szülőkkel, oktatókkal közösen támogatói bázis felállítása, mert közös célunk a jövő tehetségeinek fejlesztése és segítségnyújtás az álmaik megvalósításában. – mondta Miklósa Erika, a MOL-Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A pályázatok keretében összesen legfeljebb 75 millió forint odaítéléséről dönt a kuratórium, az előfinanszírozásként elnyerhető támogatás vissza nem térítendő.

A pályázati támogatásokról a végső döntést az alapítvány kuratóriuma hozza meg, legkésőbb 2023. szeptember végéig.

A megítélt forrásokat 2023. október 2-től 2024. július 31-ig lehet felhasználni, így a pályázóknak közel egy év áll rendelkezésére terveik megvalósítására.

A pályázat benyújtási határideje: 2023. június 16. 23.59, a kiírás további részletei a https://molujeuropaalapitvany.hu címen érhetők el.