money.hu: Beindultak a piaci lakáshitelek

Hírek2020. nov. 5.Növekedés.hu

Élénkülés jelei látszódnak a legfrissebb lakáshitelpiaci adatokból - derül ki a money.hu legfrissebb, hivatalos MNB-adatokat bemutató összefoglalójából. Az év első kilenc hónapjában az új lakáshitel-szerződések összege 688,2 milliárd forintot tett ki, ez 1 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában elért szintet. Ez változást jelent az év első nyolc hónapjához képest, amikor még éves szinten 1 százalékos volt a mínusz. A részletes adatokból látható, hogy a piaci alapú és államilag támogatott új lakáshitelek felemásan szerepeltek az év első kilenc hónapjában és szeptemberben is.

Az új lakáshitelek első kilenchavi 688 milliárd forintos összegéből 112 milliárdot adtak az államilag támogatottak, ez pedig 49 százalékos növekedést jelent éves szinten.

A bővülés pedig elsősorban a támogatott hitelek tavaly júliusi bővítésének köszönhető: akkor indult el a falusi csok és azóta a kétgyermekesek is igényelhetik a 10 millió forintos kedvezményes lakáshitelt használtlakás-vásárlásra.

Belehúztak a piaci hitelek szeptemberben


A piaci alapú új lakáshiteleknél azonban az összeg 4 százalékkal, közel 572 milliárd forintra esett vissza ugyanezen időszakban. A kilenchavi adatokkal ellentétben szeptemberben a piaci alapú hitelek belehúztak, a szerződéses összegük megközelítette a 77 milliárd forintot, ami 26 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Hasonló tempójú növekedésre nem volt példa az év korábbi hónapjaiban, sőt, a járvány első hullámában, a tavaszi hónapokban két számjegyű visszaesést mutattak a piaci alapú lakáshitelek. Velük ellentétben az államilag támogatott új lakáshitelek összege szeptemberben mindössze 2 százalékkal, 14 milliárdra nőtt.

„Az még kérdés, hogy az új lakáshitelek piacán látható szeptemberi élénkülés mennyire lesz tartós. A járvány második hulláma szeptember végén, októberben kezdett súlyosabbá válni, ez pedig fokozhatja a bizonytalanságot, ami a hitelfelvételi kedvet is negatívan befolyásolhatja.

Emellett az állami lakástámogatási rendszer várható bővítéséről szóló tervek - többek között a kedvezményes lakásépítési áfa ismételt bevezetése, az államilag támogatott lakásfelújítási program - miatt a lakáshitelesek egy része várhatóan kivár, amíg életbe lépnek az intézkedések és csak utána vágnak bele a hitelfelvételbe” - mondta Németh-Simkó Judit, a money.hu kommunikációs vezetője.

Hatalmas különbségek lehetnek


A money.hu szakértői azt javasolják, hogy mindenki csak alapos mérlegelés és hosszú távon is biztos jövedelem mellett vegyen fel lakáshitelt vagy személyi kölcsönt.

Az alacsony kamatkörnyezet miatt ugyanakkor az is tény, hogy jelenleg viszonylag olcsón lehet igényelni lakossági hiteleket. Azonban érdemes a hitelfelvétel előtt alaposan felmérni a piaci kínálatot és szakértőket bevonni, akik ismerik a bankok ajánlatait. Egy-egy piaci alapú lakáshitel esetében a teljes visszafizetendő összegben akár milliós eltérések is lehetnek a bankok ajánlatai között.