Nagy Márton: Megindult a gazdasági fellendülés

Hírek2024. jan. 3.MTI

Négy százalék körüli lehet az idei gazdasági növekedés, miután a recesszióból való kilábalás tavaly megkezdődött - mondta el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Demokratában szerdán megjelent interjúban.

Az új évet illetően optimista a tárcavezető, aki hangsúlyozta, hogy leszorították az inflációt egyszámjegyűre. Múlt év októberére éves alapon 7,9, decemberre pedig 6 százalék körüli szintre csökkent a mutató.

Az idén éves szinten 5-6 százalék közé várja az inflációt,

a további csökkentés terén azonban már a jegybanknak van dolga Nagy Márton szerint.

A rövid távú stratégia szerint először a fogyasztás és a beruházások élénkülését kell elérni, fontos tényező a magánberuházásokat ösztönzése - mondta.

A kormány célja, hogy a beruházási rátát a GDP-hez mérten 25 százalék fölötti szinten tartsa.

Ehhez a fogyasztás élénkülése mellett fontos tényező az energiaárak további konszolidációja is, az idén több mint tíz euróval tudják a szabályozói árakon keresztül lejjebb vinni az áram- és gázköltségeket - jelentette ki, megjegyezve, hogy adópolitikai eszközök is jelentős szerepet kapnak a beruházási környezetet javításában.

A hosszú távú stratégia lényege a versenyképesség biztosítása. Ennek egyik feltétele a független energiarendszer kiépítése, ami zöld és megfizethető energiát szolgáltat. A másik a munkaerő kérdésköre, a magyar munkaerő aktivitásának további emelése. Tovább kell növelni a foglalkoztatottságot, a gazdaság visszapattanásához ugyanis minden lehetséges munkaerő-tartalékot ki kell használni. Ennek érdekében a kormány célzott programot fog kidolgozni - mondta.

A versenyképességet javító eszközök között említette még az infrastrukturális fejlesztéseket, a vasúti és a vízi közlekedés, illetve az úthálózatok fejlesztését.

Arra is kitért, hogy uniós pénz addig van, amíg el nem éri az ország az uniós fejlettség 90 százalékát. Az uniós források végesek, azonban külföldi működő tőke mindig van, és lesz is. Ezek előnye szerinte, hogy technológiai transzfert is hoznak, ami az uniós pénzekkel nem jár együtt.

Egyetlen dologra kell figyelni szerinte ezen a területen, hogy a multiplikációs hatás megmaradjon. Ennek pedig egyik feltétele az, hogy a kutatás-fejlesztés eredményesen működjék, például az egyetemekkel közösen létrehozott cégekben. 

Szólt arról is, hogy miként Kína és az Egyesült Államok teszi, úgy az Európai Uniónak is érdemes lenne a költségvetési hiány növekedése árán is támogatásokkal javítani saját versenyképességét.