Ugyanazok hangoztatták 2023 elején, hogy az egy számjegyű infláció elérése az év végére lehetetlen, mint akik 2023 végén azt állították, hogy nem tekinthető sikernek a drágulás ütemének lenyomása, mert ezt kizárólag a bázishatásnak köszönhetjük. Mindkét állítás téves volt.
Eleve lehetetlen, hogy bármi lehetetlen
Az, hogy a 2023 elején tett pesszimista jóslatok hibásak voltak, nem indokol sok magyarázatot. A Magyar Nemzeti Bank kamatemelése, valamint a devizatartalék energiaimport ellentételezésére való felajánlása már 2022 végére kifogta a szelet a forint gyengülésére játszó spekulánsok vitorlájából, egyben erősödő pályára állította a magyar fizetőeszközt.Ez pedig egyre olcsóbbá tette a magyar importot.
Ezen pozitív, inflációt csökkentő folyamatokat turbózta fel a kormány a kötelező akciók rendszerével, mely érdemi árcsökkenést hozott a korábbi drágulási folyamatok egyik katalizátorának, az élelmiszereknek az árában.
Minderre a kormány és a Gazdasági Versenyhivatal online árfigyelő rendszere tette fel a koronát, mely valós versenyt, és így kedvezőbb fogyasztói árakat hozott a lakosságnak.
Mindezek következtében a 2023. januárjában még 25 százalék felett álló inflációs mutatónk 2023. novemberére 8 százalék alá csökkent. Ez azt jelentette, hogy mindössze 10 hónap alatt kevesebb mint harmadára sikerült olvasztani az áremelkedés ütemét. Azaz az élet igazolta, hogy a 2023 elején kitűzött kormányzati cél nem volt irreális.
A külvilág csak színfalak, szívedben a bázis
Az élet által megcáfolt pesszimisták azonban egy pillanatig sem keseregtek hibás jóslatuk miatt, hanem 180 fokos fordulatot véve újabb magyarázattal jöttek elő. Immár nem az volt a tézismondat, hogy lehetetlen levinni az inflációt egy számjegyűre, hanem az, hogy ez a világ legkönnyebb feladata volt. Hiszen mindezt a jegybanktól és kormányzattól függetlenül megoldotta a csodálatos bázishatás.
Hogy mi lenne ez a mágikus erő, mely automatikusan megszünteti az inflációt, azt persze nehezen tudnánk eme páforduló szakértőkből kiszedni. Már csak azért is, mert ilyen közgazdasági mechanizmus egészen egyszerűen nem létezik.
Az OECD adatbázisa szerint több mint 30 olyan eset volt az elmúlt évtizedekben, amikor egy országban 25 százalék fölé emelkedett az infláció üteme. Ezen több mint 30 esetből egyetlen egy volt, amikor egy év alatt 8 százalék alá sikerült szorítani a drágulás ütemét. Azaz a legendás bázishatás egyetlen esetben működött, 2023-ban Magyarországon.
Átlagosan nem 10 hónapig tartott ezt elérni, hanem több mint tizenegyszer ennyi ideig, egészen pontosan 116,8 hónapig. A következőkben részletesen is bemutatok néhányat ezen infláció elleni küzdelmek közül.
Meglesz a törökök húsvétján
Ha nem is kellett az idők végezetéig várni (hiszen a muzulmánoknál nincsen húsvét), de az 1971. augusztusában 25 százalék fölé ugró infláció 8 százalék alá szorítása így is több mint 3 évtizedet – egészen pontosan 392 hónapot – vett igénybe Törökország esetében (lásd 1. ábra).
1. ábra: Infláció leszorítása: a török út. Adatok forrása: OECD.
Az egy számjegyű drágulási ütem elérése előtt ráadásul több alkalommal is kénytelenek voltak megtapasztalni a három számjegyű inflációt is. Egy ilyen, évtizedeken átívelő küzdelem esetében természetesen értelmetlen feltenni a kérdést, hogy mi volt a végső siker titka. Leginkább talán a türelem, egész egyszerűen kivárták, hogy a mutató valamikor végre alacsony legyen.
Ám ahogy a mondás tartja, mindenki jó valamire, ha másra nem, akkor elrettentő példának. Így bár Törökország a világ legrosszabb teljesítményét nyújtotta a 25 százalék feletti infláció 8 százalék alá szorítása tekintetében, azt azonban egyértelműen illusztrálta, hogy a legendás bázishatás, mely az inflációt magától és varázsütésre lecsökkentené, egész egyszerűen nem létezik.
Nem találták fel a spanyolviaszt
A több mint 30 „bázishatás-teszt” medián mutatója 96 hónap volt. Azaz az esetek egyik felében több, másik felében pedig kevesebb mint nyolc évig tartott a 25 százalék feletti inflációs mutató 8 százalék alá csökkentése.
Az átlagos folyamatokat így tűpontosan szemlélteti Spanyolország esete, melynek pontosan 96 hónap kellett ahhoz, hogy egy 25 százalék feletti drágulási ütemet 8 százalék alá csökkentsen (lásd 2. ábra).
- ábra: Infláció leszorítása: a spanyol tapasztalat. Adatok forrása: OECD.
Ahogyan mi is ellenőrizhetjük, az 1977. júliusában 25 százalék fölé ugró inflációt közel egy évig tartott 15 százalék környékére faragni, azonban a további érdemi csökkenésre éveket kellett várnia a spanyoloknak.
Mindez ráadásul kifejezetten fájdalmas nyolc év volt, melyet nagyon magas, 15-20 százalékos kamatok, költségvetési megszorítások és korlátozott bérnövekedés jellemzett. A mesés bázishatás tehát itt sem segített.
Jakarta akarta
A legrosszabb és az átlagos pálya után nézzük a legsikeresebb államokat, melyeknek a legkevesebb ideig tartott az infláció leszorítása. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán (az 1974. januárja és 1975. júliusa közötti Indiával karöltve) Indonézia áll.
A délkelet-ázsiai államban a drágulási ütem 1998. februárjában ugrott 25 százalék fölé, ám 1999. augusztusában már sikerült 8 százalék alá csökkenteni azt (lásd 3. ábra).
- ábra: Infláció leszorítása: az indonéz pálya. Adatok forrása: OECD.
A kettő között azonban még a 80 százalék feletti inflációt is meg kellett tapasztalnia az ország lakosainak. Azaz a bázishatás itt sem működött úgy, ahogyan ezt az egyszeri magyar „szakértők” képzelik.
Ami segített mérsékelni a drágulási ütemet, az az 50 százalék feletti kamatszint, a növekvő munkanélküliség és a befagyott bérek voltak.
Mi a baj, mit akarsz, ez Kína
A világ második legsikeresebb antiinflációs gazdaságpolitikája, azaz a képzeletbeli ezüstérem Kínát dicséri. Náluk az infláció 1988. szeptemberében haladta meg a 25 százalékot, ám mindössze 14 hónap múlva, 1989. novemberében már 8 százalék alatt volt ez az érték (lásd 4. ábra).
- ábra: Infláció leszorítása: a kínai módi. Adatok forrása: OECD.
Nehéz azonban nem észrevenni, hogy a mágikus bázishatás több mint fél éven keresztül itt sem hozott semmi enyhülést, az inflációs mutató ugyanis ezen időszak alatt végig 25 százalék felett tartózkodott.
Az érdemi csökkenést itt is a monetáris szigorítás (magasabb kamatok, a kötelező tartalékráta emelése), a kormányzati megszorítások, az árkontroll bevezetése (élelmiszer és lakhatás terén), valamint a bérnövekedés ütemének leszorítása hozta meg.
Megjöttek a magyarok
Mi magyarok az elmúlt bő harminc évben kétszer is szembesültünk a kihívással, hogy egy 25 százalék feletti inflációt 8 százalék alá tornásszunk. Bár mindkét alkalommal megoldottuk a feladatot, a misztikus bázishatásnak egyszer 11 év, egyszer pedig mindössze 10 hónap kellett ahhoz, hogy eredményeket tudjon felmutatni.
Az első mind az átlagnál, mind pedig a mediánnál is lassabb volt, míg a másodikkal világbajnokok lettünk.
Az átlag alatti teljesítményt 1990. márciusa és 2001. júniusa között produkáltuk (lásd 5. ábra). Ekkor 25 után még 40 környékét is megjárta a magyar inflációs mutató, majd ideiglenesen 20 százalék környékére csökkent, mielőtt a Bokros-csomag újra 30 százalék fölé repítette az értékét.
Ezután már jó volt az irány, az út azonban hosszú és rögös, jól mutatva, hogy a varázslatos bázishatás Magyarországon sem működik.
- ábra: Infláció leszorítása: a magyarok tanulnak. Adatok forrása: OECD.
A világ leggyorsabb és leghatékonyabb infláció elleni küzdelme 2023-ban zajlott Magyarországon (lásd 6. ábra). A drágulási ütem a 25 százalékos szint 2023. januári meghaladása után hónapról hónapra csökkent, egyre gyorsuló ütemben. A magyar gazdaságpolitikának végül mindössze 10 hónap elég volt ahhoz, hogy a mutatót 8 százalék alá vigye.
- ábra: Infláció leszorítása: a magyarok tanítanak. Adatok forrása: OECD.
A miénk tehát az aranyérmes teljesítmény, melyet azonban nem a megfoghatatlan és lényegében soha sehol nem tapasztalt bázishatásnak, hanem a gazdaságpolitikai szereplők hatékony és jól összehangolt lépéseinek köszönhettünk. Mítoszok helyett tehát itt is a szakértelem és a magyar kreativitás hozott sikereket.
A szerző az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.
