Nagyot nőtt a vállalatok közötti hitelezés a régióban

Hírek2019. nov. 26.MTI

Kiugró mértékben, 73 százalékkal nőtt a vállalatok közötti hitelezés Kelet-Európában tavalyhoz képest – derül ki az Atradius hitelbiztosító felméréséből, amely 1500 magyar és kelet-európai vállalat bevonásával készült.

A Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint míg tavaly a vállalatok közötti kereskedelemben (B2B) a cégek az ügyletek 38,8 százalékában adtak halasztott fizetést a vevőiknek, addig az idén a tranzakciók 67,2 százaléka történt hitelre. A listát Szlovákia vezeti 91,5 százalékkal, Magyarország 77,8 százalékkal a harmadik helyen áll a régióban, míg Bulgária az utolsó, 33,6 százalékkal. A hitelbiztosító elemzői szerint az erős belső fogyasztás a B2B hitelezés motorja Kelet-Európában.

Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója a közleményben kiemelte, hogy az idén a kelet-európai cégek átlagosan 37 napot adtak a vevőknek a számlák kiegyenlítésére, ami három nappal több mint tavaly. A magyar vállalatok 29 nap biztosításával számítanak a legkevésbé türelmeseknek, míg a török szállítók 59 napot is adnak a fizetésre.

A felmérés alapján a tavalyihoz képest javult a fizetési fegyelem a régióban: a számlák 73,3 százalékát fizették ki időben, míg egy évvel korábban ez az arány 64,3 százalék volt. Ugyanakkor a cégek több mint ötöde még mindig késve fizet, az átlagos késés 11 nap.

A térség vállalatainak 39 százaléka előzetesen tájékozódik a vevői hitelképességéről, még mielőtt szállítana a partnereinek. A cégek 36 százaléka fizetési emlékeztetőt küld, amennyiben a számláját nem egyenlítették ki határidőre.

A behajthatatlan követelések aránya a feldolgozóiparban a legnagyobb 1,8 százalékkal, a szolgáltatásokban és a kereskedelemben a vevők a számlák 1,5 és 1,4 százalékát nem fizették ki.

A nagyvállalatok hajlandók a leghosszabb határidőt, 50 napot adni a vevőiknek a fizetésre, a kis- és középvállalkozások (kkv) 39 napot, a mikrovállalkozások 32 napot.

A behajthatatlan számlákkal a nagyvállalatok bukják a legnagyobbat, hiszen az összes kibocsátott számláik 2,8 százalékát soha nem egyenlítik ki a vevőik, ez 1,5 százalékos romlás az egy évvel korábbi szinthez képest. A mikrovállalkozásoknál ez a mutató 1,3 százalék.